Óriási a káosz Londonban az olimpia miatt

iho/közút   ·   2012.07.17. 11:14

Közlekedési káosz alakult ki Londonban, a rosszul kialakított „olimpiai sávok” miatt ugyanis még a helyiek is teljesen megkavarodtak. A sportolók buszai teljesen elvesztek a dugóban – számolt be a kialakult helyzetről a HVG.hu a The Sun brit bulvárlapra hivatkozva.

Tegnap adták át az első úgynevezett „olimpiai sávot” Londonban, az autósok azonban annyira megzavarodtak az új közlekedési rendtől, hogy teljes káosz alakult ki a brit fővárosban. A reptéren több sportoló csomagja is elveszett, az igazi tortúra azonban csak ezután következett, az olimpiai faluba tartó buszok ugyanis eltévedtek a Londonban kialakított új közlekedési rend miatt.

Az amerikai sportolókat szállító VIP busz egyszerűen elveszett Londonban, a 45 percesre tervezett utat a Heathrow repülőtértől az olimpiai faluig pedig mintegy négy óra alatt tették meg. Az ausztrál csapatot szintén két és fél órás városnéző túrára vitte a sofőrük a szállásuk helyett, a buszban ugyanis nem működött a navigáció, az új közlekedési viszonyok között pedig elvesztek.

Az olimpiai sávok elvileg arra szolgálnának, hogy megkönnyítsék a sportolók eljutását a stadionokba, ám hétfőn már az először átadott első szakasz is teljesen megkavarta a londoni közlekedést. Az autósok nem tudták, hol szabad hajtaniuk és hol nem, ha ugyanis valaki illetéktelenül használja az olimpiai sávot, az akár 130 fontra is büntethető.

A Daily Mail szerint a sávokat azonban úgy alakították ki, hogy egyes utakon a mezei autósoknak semmilyen lehetőségük nincs arra, hogy szabályszerűen menjenek rajta végig, mert vagy a buszsávban hajtanak, vagy az olimpiai sávban, és mindkettő szabálytalan.

Boris Johnson, London főpolgármestere azonban csak viccelődött a problémákon: szerinte a közlekedési káosz miatt elveszett sportolók legalább élvezhették a buszból a „festői kilátást”, és lehetőségük volt többet megtekinteti Londonból, mint amire számítottak.

Tegnap 335 sportoló érkezett Londonba az olimpiára több, mint ezer kisegítővel, a héten pedig még további 16 ezer sportoló várhatól újabb több ezer főnyi segítővel.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közút Zöldút Logisztika Szállítmányozás Haszonjármű Alternatív hajtás

Duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a DHL a Hungaroringre, a Forma–1-es hétvégére

iho   ·   2024.07.18. 19:05

Az idei szezonban a bioüzemanyaggal üzemelő kamionok száma több mint kétszeresére, összesen harminchét kamionra nőtt az európai szakaszon. Minden egyes kamion átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a dízelüzemű társaikhoz képest.