Ötven IC-kocsit vett a PKP a Deutsche Bahntól

iho/vasút   ·   2025.12.04. 16:00
_nemet_IC_

Ciklikus igényformálásról árulkodik a beszerzés folyamata, harmincnégyből lett száz, majd százból ötven.

Janusz Malinowski, a PKP Intercity elnöke a lengyel parlament alsóháza, a Szejm Infrastrukturális Bizottságának ülésén jelentette be az ötven kocsi megvásárlását a távolsági személyvonatokat működtető DB Fernverkehrtől. Októberben a távolsági személyszállítási szolgáltatásokban jártas lengyel vasúttársaság még legfeljebb 34 használt vasúti kocsi megvásárlását tervezte a Deutsche Bahntól. Bár a tavasszal 73 kocsi eladását megszellőztető német fél akkor visszautasította a PKP Intercity megkeresését, ez nem szegte kedvét a lengyeleknek, akik emelték a tétet: november elején azt jelentették be, hogy már száz IC-kocsit vesznek a nyugati szomszéd vasútjáról.

Most a Szejmben kiderült, a terv csak részben jött össze, ám az ötven kocsi megszerzése is komoly fegyvertény. Malinowski szerint ez a nagy tételnyi személykocsi remekül kiegészíti vasúttársasága erőforrásait, és jóllehet, bizonyos átalakításoktól nem lehet eltekinteni, gyorsan üzembe is helyezhetők akkor, amikor bizonyos napokon és egyes útvonalakon egyszerűen elfogynak a jegyek az IC-kre.

A kocsikat 2026 első félében adják ki forgalomba.

Arról, hogy rendületlenül és következetesen korszerűsíti a lengyel vasúttársaság a gördülőállományát, és rengeteg pénzt fektet az infrastruktúra, a műszaki létesítmények fejlesztésébe itt írtunk

(fotó: Deutsche Bahn)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek