Ötvenedik évfordulós nosztalgiázás az esőben

iho.hu   ·   2018.11.26. 08:45
bkv50felv-400

Az idén ötven éves a Budapest Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV). Elődjét, a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaságot (Beszkárt) 1949-ben feldarabolták, a BKV-t ezeknek a szétforgácsolódott ágazatoknak – a Fővárosi Villamosvasútnak (FVV), a Fővárosi Autóbuszüzemnek, a Budapesti Helyi Érdekű Vasútnak és a Fővárosi Hajózási Vállalatnak a – reintegrációjával hozták létre 1968. január 1-jén.

Nagyvállalataink az idén némi fáziskéséssel szervezték meg a téma iránt érdeklődők számára a legjelentősebb nosztalgia-rendezvényeiket. A MÁV 150. évfordulójára csak szeptember első hétvégéjén tartottak mozdonyparádét a vasúttörténeti parkban, a BKV pedig november utolsó vasárnapján örvendeztette meg a villamos- és buszfotósokat egy jó kis szülinapi műsorral. Az is visszatérő motívum, hogy ezeket a rendezvényeket nem sikerült jó előre meghirdetni. A MÁV-Start Zrt. a júliusi retró hétvégéjét öt nappal korábban jelentette be, a BKV félévszázados születésnapi felvonulásáról is csak kedden halhatott nyilvánosan a nagyérdemű.

Mindezt félretéve, a BKV azért év közben sem maradt adós az ünnepi programokkal, hiszen majdnem minden hétvégén közlekedett nosztalgia jármű a villamoshálózaton vagy a közutakon, és esetenként még a Dunán is. A mostani rendezvény viszont mindenhez képest non plus ultra volt, hiszen felvonult tíz nosztalgia-villamos és nyolc régi autóbusz is, köztük olyan nyalánkságok, mint az Ikarus 60-as, a kabriós és a pótkocsis Ikarus 630-as és még sokan mások. Az igazi újdonság a villamosok közt volt, nem is egy, hanem egyből öt!

Az 1233-as (volt DKV 492-es) Bengáli a Nyugatinál Kadocsa Gyula felvételén. A képre kattintva galéria nyílik

Ugyan már hét éve visszaköltözött Budapestre a korábban BKV 1233 pályaszámot viselő, legutóbb még Debrecenben a DKV (Debreceni Közlekedési Vállalat) 492-es kocsijaként közlekedő, úgynevezett Bengáli villamos, a debreceni színeket csak idén mázolták át rajta. Most már ismét eredeti pompájában díszeleg, méltó tagja a BKV nosztalgia-flottájának. Van azonban egy rokona, amiről sokkal kevesebbet lehetett hallani, egészen idáig. Félbemaradt miskolci felújítás óta tizennégy év telt el, de most végre ismét üzemképes és gyártáskori elefántcsont–bordó fényezésében tündököl minden Bengálik atyja, az FVV 1100-as.

Ugyancsak a neves évforduló alkalmából újult meg a korábban a már sok–sok év óta nosztalgia-villamosként üzemelő BKVT (Budapesti Közúti Vaspálya Társaság) 611-es egykori ikerpárjaként közlekedő 1714 számú villamoskocsi. Elmondhatjuk, hogy nem mindennapi ünnep, amikor egy száztizenegy éves matuzsálemmel bővül az üzemképes múzeumvillamos-flotta Budapesten! Ikresítése után a jármű 1820 pályaszámon közlekedett 1976-ig, akkor a két iker-kocsiból egyből nosztalgiajárművet avanzsáltak. Sajnos azonban 1987-ben – miközben az 1715-ösből 611-es lett – az 1714-est leállították. Tehát már volt nosztalgia-forgalomban a jármű, de nem ebben a formában, és harmincegy év után térhetett vissza a sínekre!

Csupán négy évvel fiatalabb az 1714-esnél az 1911-ben a BVVV (Budapesti Villamos Városi Vasút) számára gyártott 2806-os villamos (eredetileg BVVV 382). Ez pedig a másik jól ismert nosztalgia kocsi, a két évvel fiatalabb BVVV 436-os rokona és jobb állapotban vészelte át az elmúlt évtizedek viszontagságait, mint BKVT-s társa. Érdekes, hogy a 436-oshoz képest rangosabb kora ellenére ezt a járművet a legutolsó forgalmi állapotának hűen állították helyre, mivel sok alkatrésze megmaradt. A favázas, kéttengelyes tuja – az 1714-eshez hasonlóan – sokáig a szabad ég alatt várta sorsa jobbra fordulását: 2012-ben vontatták át Szentendréről Zugló kocsiszínbe öt másik társával együtt, köztük az 1714-essel.

Tevan Imre az Október 23. utcánál csípte el a másik Bengálit, a prototípus FVV 1100-ast. A képre kattintva galéria nyílik

Végezetül, említsük meg, hogy megújult a 3430-as MUV, azaz modernizált UV-kocsi is. Neki köszönhetően van fűthető nosztalgia-villamosa is a BKV-nak és a kocsi érdekessége, hogy két vezetőfülkével rendelkezik, így szólóban is közlekedhet. A felvonulás vasárnap délelőtt tízkor indult Budafok kocsiszínből, az alábbi útvonalon: Fehérvári út–Újbuda-központ–Nagykörút–Széll Kálmán tér–Szent János Kórház–Széll Kálmán tér–Krisztina körút–Bartók Béla út–Kelenföldi kocsiszín, ahol a járművek fel is sorakoztak a fotósok kedvéért. Az alábbi járművek vettek részt a felvonulásban, közülük több a nosztalgia-menetjegyet megváltott utasokat is szállított:

  • 2624 (G típus)
  • 611 (S típus)
  • 2806 (K típus)
  • 1820 (S típus)
  • 1074 (V típus)
  • 436 (L típus)
  • 3885-6010-3888 (UV szerelvény)
  • 7038 (Muki)
  • 1233 (Bengáli)
  • 3430 (MUV)

Az autóbuszokat az alábbi járművek képviselték:

  • BKV MÁVAG TR5
  • BKV Ikarus 60
  • Ikarus 630 pótos szerelvény
  • Ikarus 630 Kabrio
  • Ikarus 180
  • Ikarus 521
  • Ikarus 260 (BPO-671)
  • Ikarus 280 (BPO-477)

Az autóbuszbarátoknak is kitelt a jóból, felvonult egy csomó veterán, itt például az Ikarus 180-as halad a Bartók Béla úton (fotó: Tevan Imre)

A szomorkás idő ellenére bizonyosan megörvendeztette sok budapesti őslakos és villamosbarát szívét a vasárnapi felvonulás és bízunk benne, hogy a most felújított kocsikkal kibővült BKV-s nosztalgia-flotta tagjai sokáig üzemképesek maradnak és még sok hasonló csodálatos napban lehet velük részünk, talán kedvezőbb időjárási körülmények között! A BKV-nak pedig ismételten boldog 50. születésnapot kívánunk!

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.