Piaproblémák pilótáknál: kormányszintű tárgyalások az alkoholról

iho   ·   2018.11.19. 08:45
cim

Kellemetlen esetek Ázsiában. Először a hatalmas szubkontinens hatalmas légitársaságát, az Air Indiát rázta meg a botrány, nem kisebb személyiség, mint maga az üzemeltetési igazgató bukott meg kétszer is az alkohol-teszten, mielőtt személyzete élén Új-Delhiből Londonba repült volna.

Arvind Kathapalia egyéb fontos posztokkal is rendelkezik, tagja a cég igazgató tanácsának, ennek ellenére repülésre alkalmatlan minősítést kapott az alkohol mennyiségét a kilégzéskor mérő műszer adatai alapján, ráadásul a megismételt teszt nagyobb alkohol-mennyiséget mutatott ki, mint húsz perccel korábban az első.

A kapitány azonban nem adja fel, úgy véli, hogy az ügy az állami tulajdonú légitársaság belviszályaival függ össze, és a műszerek adatait meghamisították. Pedig az ügynek voltak előzményei is, tavaly egy alkalommal ugyanis Kathpalia 2017 januárjában megtagadta, hogy alávesse magát az alkoholtesztnek egy belföldi útja után, és ezért három hónapra felfüggesztették.

Air India: meghamisították a szondázás eredményét?

Az üzemeltetési igazgató ezt az esetet is az ellene indított háborúskodás részeként értékeli, annak pedig, hogy a légitársasági alkalmazottainak szakszervezete nem állt ki mellette, azzal magyarázza, hogy ő még az eredeti Air India embere volt, az érdekképviselet azonban a 2007-ben fuzionált Indian Airlines alkalmazottaiből alakult. Végül néhány nappal ezelőtt megszületett a döntés, Kathpalia szakszolgálati engedélyét három évre felfüggesztették. Hogy egyéb légitársasági posztjait megtarthatja-e, arról nem érkezett jelentés.

Néhány napja hozták nyilvánosságra azt az ugyancsak kellemetlen adatot, hogy tavaly óta a Japan Airlines pilótái tizenkilenc esetben bukták el az alkoholtesztet, tizenkét járat szenvedett késéseket amiatt, hogy a repülőszemélyzet valamelyik tagját le kellett cserélni. A társaság szemérmesen egészségügyi problémáról kommunikált mindegyik esetben.

JAL: kemény szigorítások

Mindez pedig azután derült ki, hogy Londonban le is tartóztattak egy JAL-pilótát, miután a Tokióba való indulás előtt a megengedettnél jóval magasabb, kilencszeres(!) volt az alkoholszint a szervezetében. Ugyancsak Londonban a másik nagy japán légicég, az All Nippon egyik hajózója rosszul lett az elfogyasztott italoktól, és ezért késett alaposan az aktuális járat.

Az alkohol problémája annyira súlyos, hogy az ügyről a két érintett társaság a tokiói kormány képviselőivel is tárgyalt, majd sajtóértekezleten hozták nyilvánosságra a döntéseket: az eddig 12 órás, munkába állás előtti alkohol-tilalmat 24 órára terjesztették ki, megszigorítják és még sűrűbbé teszik az ellenőrzéseket, új, még érzékenyebb berendezésekkel, sőt, kiterjesztik a kontrollt a földi kiszolgálók egy részére is. A társaság maga fogja végezni az ellenőrzést Heathrow-n és a belföldi reptereken.

Természetesen nem csak ázsiai légitársaságokat érint az alkohol problémája. Júniusban a British Airways egyik pilótája Gatwicken jelentkezett szolgálatra, hogy teljesítse a járatot Mauritiusra, de bilincsben vitték el, miután a kollégái megérezték rajta az erős alkoholszagot és szóltak a rendőröknek. Az eljárás során kiderült, hogy Julian Monaghan még a társaság által előírt nyolc óra előtt itta a vodkákat, de olyan mennyiségben, hogy az alkohol a szervezetéből nem ürülhetett ki a szolgálatáig.

Alkohol-probléma mozivásznon: Denzel Washington a Kényszerleszállás hősként ünnepelt, majd elítélt kapitánya

A bíróságot az sem hatotta meg, hogy Monaghan a beosztása szerint csak a felszállás után három órával ült volna a kormányok mögé, az indoklás szerint esetleges rendkívüli helyzetben előfordulhatott volna, hogy neki kellett volna átvennie valamelyik kollégája helyét már a repülés kezdeti szakaszában is, és akkor még az alkohol hatása alatt állt volna. Az ítélet nyolc hónap letöltendő börtön volt, és Monaghan természetesen végleg búcsút kellett, hogy intsen pilóta-karrierjének.

Egy korábban megjelent elemzés első megközelítésben azzal magyarázza egyes pilóták alkoholizálását, hogy a hivatásuk sok stresszel jár, a sok repülés pozitívuma mellett rengeteget vannak távol a családjuktól, időátállási problémáik lehetnek, és rendszerint kevés a lehetőség a teljes pihenésre, regenerálódásra. Az oda-vissza járatok teljesítése közben épp, hogy ledőlhetnek a szállodában. Szabad idejükben is lehet, hogy egyedül vannak, unatkoznak, hiányzik az otthoni környezet, de hiányzik az a családi közeg is, amely felfigyelne az alkohol-problémára és segítené a megoldását.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.