Platooning: szerethető lehet egy kamionkonvoj?

Garai Szakács László   ·   2017.09.24. 16:15
platooning0

Az európai felhívásra a Volvo is „reagált” megalkotott egy okos technológiát, amely lehetővé teszi, hogy a szerelvények egymással állandóan kommunikálhassanak és az első jármű mozgását a mögötte lévők időveszteség nélkül, azonos időben kövessék – fékezzenek, gyorsítsanak, irányt váltsanak. Ehhez, a követő vontatókban ülő gépkocsivezetőknek nem szükséges beavatkozni, csupán ellenőrzik azok működését.

Ez a platooning. A fejlesztés elsődleges célja, hogy a közúti árufuvarozást biztonságosabbá és hatékonyabbá tegyék, azaz kevesebb üzemanyagot használjanak, valamint hogy csökkentsék a káros anyagok, így a szén-dioxid-kibocsátást. A technológiát hazánkban is tesztelték már három kamionnal: a járművek Lébénynél hajtottak fel a sztrádára, majd Rábapatonánál, az M85-ös gyorsforgalmi úton fordultak vissza. A platooning mindennapos használata előtt rendezni kell a különböző országok közlekedési és egyéb szabályait is. Reálisan négy-öt év múlva üzemeken belül, logisztikai centrumokban már alkalmazható lesz, de a közúti fuvarozásban egyelőre még messze van a bevezetésének lehetősége. Fontos, az is, társadalmilag elfogadott legyen a technológia, és a közúthálózat is alkalmas legyen rá.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Szállítmányozás Logisztika

Stabilan helytállt és növekedett nemzetközi piacain tavaly a Gebrüder Weiss

Gebrüder Weiss/iho   ·   2026.03.13. 10:30

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 2,73 milliárd eurós árbevétellel zárta a 2025-ös pénzügyi évet, ami enyhe növekedést jelent az előző évi 2,71 milliárd euróhoz képest. Az európai gazdaság lassulása ellenére a vállalat tovább növelte piaci részesedését és egyidejűleg javította produktivitását.