Pozsony–Kassa rekordidő alatt

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2018.03.05. 13:45
pozsonykassa0

A szlovák személyszállító vasúttársaság (ZSSK) március 4-étől érvényben lévő tervezett tavaszi menetrend szerint a 15:46-kor Pozsonyból induló 513-as InterCity Zsolnán keresztül Kassára 4 óra 35 perc alatt, 20 óra 21-re érkezik, ami az ország vasúttörténetében rekordidőnek számít. A Pozsony–Kassa vasútvonal hossza Zsolnán keresztül 445 kilométer. A decemberben bevezetett menetrendhez képest nyolc perccel rövidül a menetidő. A rekordidő csak ezt az InterCityt érinti, a nap folyamán közlekedő járatok 4 óra 42 perc, illetve 4 óra 46 perc alatt teszik meg a távot (több állomáson állnak meg).

(fotó: ZSSK)

A ZSSK vasúttársaság ezt úgy adja elő, mintha valami csoda folytán pár hónapon belül nagymértékű vasúti infrastruktúrafejlesztés ment volna végbe az országban. Az igaz, hogy nemrég átadták a legújabb modernizált szakaszt Zsolna és Vághéve (Považská Teplá) között, és ugye folyamatosan jönnek a Vectronok, de koránt sem erről van szó. A szlovákiai vasúti infrastruktúra kezelője úgy tervezte meg a 2017/2018-as menetrendet, hogy Csorba és Poprád állomások között elkezdik a pályafelújítási munkákat, ezért éppen nyolc perccel növelte a menetidőt. Hasonló ez, mint az akciós termékek filozófiája – egy napra megemeljük az árat, hogy majd akciós termékként adhassuk el az eredeti áron. A ŽSR ugyanis a tervezett munkálatokat idén biztos, hogy nem kezdi meg, így törölte a menetidő-növekedést a tátraaljai állomások között.

További menetrendi újdonság, hogy Pozsony és Zsolna között munkanapokon egyórás ütemben követik egymást a gyorsvonatok, sőt Kassa és Eperjes között kilenc új regionális expresszvonatot vezettek be, amelyek a két várost 28 perces menetidővel kötik össze vasúton.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek