Programdömping a szeptemberi hétvégékre

iho/vasút   ·   2018.08.30. 08:00
2018-szept-programok-400

Vége a nyárnak, de nincs vége az utazásoknak! Az őszi időszak hagyományosan gazdag vasúti programokban, hiszen éveken át szeptemberben rendezték meg a Vasúttörténeti Parkban a Gőzmozdony Grand Prix-t és a kánikula elmúltával, az erdők őszi színváltásakor szívesen kelnek útra a kirándulni, országot járni, vonatozni vágyók is.

Szeptemberben több olyan program és utazás is lesz, amire érdemes odafigyelni. Szombaton, azaz elsején Szolnok város napja tiszteletére indít Bivalyos menetet a MÁV Nosztalgia Kft., ami során az utasok megtekinthetik a nyílt napot tartó MÁV-Start Szolnoki Járműjavítót és felfedezhetik a nemrégiben új helyre, a volt Ó-Szolnok állomásra költözött Reptár múzeumot is.

Szeptember második hétvégéjén rendezik az idén 150 éves Magyar Államvasutak központi jubileumi rendezvényét a Vasúttörténeti Parkban, ahol több országból érkező nosztalgiajárművekkel tartanak mozdonyparádét és megrendezik a Grand Prix hagyományos ügyességi versenyszámait is. Ezzel egyúttal a MÁV Nosztalgia Kft. huszonöt éves fennállása előtt is tisztelegnek a szervezők. Szombaton (nyolcadikán) a parkot meghosszabbított nyitvatartásának köszönhetően este tíz óráig látogathatják az érdeklődők, vasárnap a záróra este hatkor lesz.

A NOHAB-GM Alapítvány különvonata Marcaliban, májusban. Szeptember 15-én Létavértesre indítanak különvonatot (fotó: Joó Ferenc)

Ugyanezen a hétvégén szombaton Nohabos különvonat indul a nyugati pályaudvarról Szentendrére, másnap pedig dupla Nohabos menet indul Tapolcára. Az utazás érdekessége, hogy az egyik mozdony a német Strabag cég járműve lesz. Szintén ezen a napon gőzfelhős csillagtúrát tehetnek Budapesten, akik a Vasúttörténeti Park, Óbuda, Rákos, Kelenföld és Kőbánya-Kispest között szeretnének nosztalgikus hangulatban zötykölődni. A szerelvény egyik végén ismét a 424 247-es, a másik végén egy szlovák gőzmozdony dolgozik majd.

Szeptember 15-én a NOHAB-GM Alapítvány indít alföldi határtúrát, amelynek során azt a Debrecen–Létavértes vasútvonalat utazzák be, amelyen személyszállítás már évek óta nincsen. Később néhány debreceni iparvágányra is ellátogat az M61 010 vontatta különvonat. Végül, szeptember 29-én dunakanyari gőzmozdonyos utazásra van lehetőség Szobra és vissza, a MÁV Nosztalgia Kft. szervezésében. Biztosan lesznek további programok is az első őszi hónapban, érdemes lehet a BKV és a kisvasutak honlapjait is figyelni.

Egyelőre a hétvégenként közlekedő Duna villamos és Termál villamos járatokról, nosztalgia hajóról és nosztalgia buszról tudunk beszámolni, valamint a szeptember elsején a Balatonfenyvesi GV-n megrendezendő családi napról. Fenyvesről zene expresszvonat közlekedik tíz órakor Somogyszentpálra, ahol ezer pogácsával és az I. Gyermek Huszár- és Tüzérségi Bandérium műsorával várják a látogatókat. A balatonfenyvesi telepen műhelylátogatásra és hajtányozásra is lehetőség nyílik, de lesz kirakodóvásár, többféle színpadi bemutató és gyermekprogramok is.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Vasútmodell

Újabb cseh tanker az Igrától: jöjjön a 98-as!

Kovács György   ·   2020.11.29. 12:00

Az októberi Indóház magazin hasábjain már bemutattuk a cseh Igra modellgyár ezévi újdonságainak egyikét, a 88 köbméteres tartálykocsiját. A decemberi magazinunk lapzártája után került a boltokba a nagytestvér, a 98 köbméteres változat modellje.