Sárga-fekete pléhdoboz a magyar pályákon

iho   ·   2014.01.20. 19:00
IMG_9733__140120_Rakos__242287_PSZ__400

Ötezer kilométeres próbaüzemet teljesít jelenleg Magyarországon a PSŽ bérmozdonya, a 91 54 7242 287-1-es gép. A PSŽ-től megtudtuk, hogy az 5000 kilométer negyedét néhány nap alatt már meg is tette a mozdony, de aki esetleg lemarad a fotózással, ne aggódjon, a tervek szerint az NKH engedélyeinek megszerzése után is dolgozik Magyarországon. A magán-vasúttársaságnál jelenleg öt mozdonyvezetőnek van típusengedélye a 242-es sorozatra.

Rákos állomásról gyorsít Kürtös felé egy üres tehervonattal a Loko Trans gépe, amelyet a PSŽ használ<br>(képek: Vörös Attila)

A sárga–fekete színvilág nem a megszokott a 242-es sorozatú cseh mozdonyoknál. A Najbrtizáció (vagyis a Najbrt grafikus stúdió színtervének használata) előtt a krémszínű és narancs kombináció volt az elterjedt. A gépeket 1975 és 1981 között gyártotta a Škoda plzeňi mozdonygyárában. A 242-es sorozatú mozdonyok konstrukciója lényegében a 240-es sorozatú Laminátkákból indul ki, csak néhány, de jelentős változtatással. A leglényegesebb újítás a Laminátkákkal szemben a mozdonyszekrény vasból (pléhből) készítése – innen a becenév „Plechovka“ vagy „Plecháč“, azaz Pléhdoboz.

Párkány–Kürtös viszonylatú vonattal halad a Körvasúton a gép

A mozdonytípusból összesen kilencven készült 1981-ig, s még nagyon sok mind a mai napig forgalomban van. A 242-eseket elsősorban Délnyugat-Csehországban használták, s mivel csak a 25 kilovolt 50 Hertz típusú áramnem alatt képes közlekedni, így mindeddig csak Csehország és Szlovákia déli felén volt látható a mozdony. A cseh 242-esek például Pozsonyon át Zólyomig továbbítanak vonatokat a szlovák Gorillákért cserébe, amelyek a nemzetközi EC-járatokat egészen Prágáig viszik. Az utóbbi években egyre több Pléhdobozt selejteznek, vagy a forgalomból kivont gépeket magánvasutak veszik meg jutányos áron.

Néhány hétig Magyarországon jár a mozdony - aztán jó eséllyel utána is

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek