Start a pályaépítésnek

iho/vasút   ·   2011.07.20. 16:45
A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint a már megkezdett munkálatokat a város több helyén is folytatják, összesen 9500 folyóméternyi vágány újulhat meg. Az elmúlt 20 év drámai műszaki lemaradását próbálják behozni ezzel az intézkedéssorozattal. A projektre 11 milliárd forintot kap a BKV, 680 millióval többet, mintamennyit tavalyra előirányoztak.
A munkálatok zajlanak már a 37-esen, de kész kiviteli és pótlási tervek várják a sikeres közbeszerzést a Szent Gellért rakparton. Itt a 18, 19 41-es villamosok mellett a hetes buszcsalád is profitálhat majd: a balesetveszélyes nagypanelok helyett létesítendő pályaszerkezeten a sebességkorlátozások megszűnésével.  A kettes villamos pályáján a Boráros tér déli oldalán lévő, 10-es lassújellel díszített ívek következhetnek majd ősszel. Megszűnik a HÉV-szerelvények visszafogását segítő vágánykapcsolat is, mert ma már nincs szükség rá. A Millenniumi Kulturális Központ megállóhelye szélsőperon helyett középperonos lesz, az egyik vágány áthelyezésével. A cél, hogy a balesetveszélyes tumultusok megszűnjenek a színházi előadások végével, illetve az itt megnyíló irodaházak forgalma is igényli a bővítést.
Felújítás várható még a 28-as, az 50-es, az 51-es, az 52-es, az 59-es, a 62-es és a 69-es villamosvonal rossz állapotú szakaszain.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.