Szenzáció a katonai repülésben: új kínai harci gép

iho/repülés   ·   2012.09.18. 09:00
cim

A bbs.tiexue.net weboldalon jelent meg az első néhány fotó egy új kínai harci gépről, amely a senjangi gyár repülőterén tűnt fel, másfél évvel azután, hogy Csengduban felbukkant a nagy, nehéz ötödik generációs harci gép, a J-20-as. Feltehetően ezért is próbálják a megfigyelők valami hasonló szisztémában értelmezni a két gépet, mint rendszert alkot a két új amerikai konstrukció, a nagy és nehéz F-22-es és a kisebb, későbbi fejlesztésű F-35-ös. Viszont miközben az amerikaiak mindkét ötödik generációs gépe multirole, azaz több szerepkörű, addig a Flightglobal sejtései szerint a J-20-as csapásmérésre, a most felbukkant 21-es pedig légtérbiztosításra, légiharcra optimalizált.

Néhány kép, ami megmozgatta a repülővilágot... szemből az F-22-esre emlékeztet, de jóval kisebb <br>(fotók: bbs.tiexue.net)

A kínai weboldal szerint hamarosan várható az új gép első felszállása, azonban a források még abban sem tudnak megegyezni, hogy valójában milyen jelzéssel fuit a konstrukció: sokan J-21-esnek sorolják be, más források szerint a hivatalos jelölése F-60: addig egyik sem lehet biztos, amíg hivatalosan be nem jelentik a létezését.

A Flightglobal összefoglalója szerint noha a gép valóban emlékeztet az amerikai F-22-es Raprorra, a már csapatszolgálatba állított ötödik generációs amerikai harci gépre, nagyságát tekintve inkább a Lockheed F-35-esének a kategóriájába tartozhat, viszont a gépen nyoma sincs rövid illetve függőleges fel- és leszálló képességeknek, mint ami az F-35-ös B-változatát jellemzi. A feltehetően orosz Klimov RD-93-as  hajtóművek fúvókái nem vektorálhatók, és nem is olyan takart konstrukciók, mint amelyek az F-22-esen is láthatók és amelyek a lopakodó képességhez szükségesek.

Erősen kifelé döntött vezérsíkok: a gép nagyságára a mellette lévő vontató méreteiből következtettek

Abban is alapvetően különbözik az amerikai fejlesztéstől, hogy kéthajtóműves. viszont ugyanolyan kifelé döntött függőleges vezérsíkokkal épül, mint a nagytestvér J-20-as. Erről a gépről azonban hiányzik a Csengduban készült gyártmány kacsaszárnya, elülső kiegészítő felülete, ez persze lehet az új gép előnye is, hiszen a pótvezérsíkok vagy kacsaszárnyak erősen zavarják az alacsony észlelhetőséget.

A gép kettős orrfutója azt a verziót is elképzelhetővé teszi, hogy a gép valójában hordozófedélzeti vadásznak készül. Mint arról többször bezsámoltunk, Kína épp ezekben a hetekben fekjezte be első igazi hordozója, a valaha Ukrajnában készült ex-Varjag, újabb hírek szerint „Liaoning” névre keresztelt hordozó tengeri próbáit, de még mindig nem tudni pontosan, milyen gépeket telepít a kisérleti üzemeltetésre majd a végleges szolgálatra a fedélzetére.

Mutatós konstrukció, de valódi tulajdonságairól, paramétereiről, képességeiről még semmit sem tudni

A Flightglobal mindenestre arra emlékeztet, hogy a Csengdu J-20-asának, az első kínai ötödik generációs harci gépnek az első repülését 2011 januárjában Robert Gates akkori amerikai hadügyminiszter kínai látogatásának napjaira időzítették, nyilván amolyan figyelmeztetésül, miszterint érdemes Kína hadiipari fejlesztéseit komolyan venni.

Nos érdekesmód a jelenlegi amerikai védelmi tgárcavezető, Leon Panetta épp néhány napon belül érkezik hivatalos kínai látogatásra. Az új típus kiszivárogtatását ugyanakkor kapcsolatba hozzák más tényezőkkel is, például az egyre durvább vitával, amit Kína Japánnal folytat néhány, a Kelet-Kínai tengeren fekvő kis sziget hovatartozásáról.

 


Kapcsolódó hírek