Szétszakadt egy motorvonat Hollandiában

iho/vasút   ·   2012.11.26. 15:30
400px_ns_nid

A pórul járt vonat a Leiden és Schiphol között található Sassemheim állomásról gyorsított ki november 23-án, amikor a leghátsó, hajtott motorrész és az azt megelőző betétkocsi kapcsolószerkezete eltört. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szerelvény automatikusan vészfékezett és hamar megállt, mivel a vonatszakadás következtében szétnyílt a fékezési fővezeték.

Az eset kivizsgálása érdekében a sérült motorvonatot a NedTrain haarlem-i karbantartó bázisára vontatták, az NS (Nederlandse Spoorwegen) pedig elővigyázatosságból mind a tizenegy üzemképes NID-szerelvényét leállította. A Holland Környezetvédelmi és Közlekedési Főfelügyelet, az ILT szintén vizsgálatot indított a baleset okainak felderítésére.

Az NS egyik NID-szerelvénye kanyarog az amszterdami kitérőtengerben<br>(fotó: Robert McCulloch, FlickR)

A 140 kilométeres sebességre is képes, 2400 kilowatt teljesítményű, négy- és hatkocsis NID (Nieuwe Intercity Dubbeldekker, azaz Új Emeletes Intercity) villamos motorvonatokat az addig regionális forgalomban használt DD-AR szerelvényekből folyamatosan építik át intercity-változattá. A 235 millió eurós korszerűsítési programnak köszönhetően 190 betétkocsi, valamint 50 motorkocsi alakul át. Az első NID-szerelvény februárban készült el; a munkálatok jelenleg teljes erővel folynak – számol be az International Rail Journal.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.