Szigorúbban kellene szabályozni a munkásszállítást

Kengyel Kristóf   ·   2011.10.17. 16:30
kisképbaleset

Korábban beszámoltunk arról, hogy súlyos buszbaleset történt Nógrád megyében. Egy munkásokat szállító Ford Transit ütközött a Nógrád Volán menetrendszerű autóbuszjáratával.

Alig több mint egy éve, tavaly június kilencedikén, szintén egy munkásszállító Transit szenvedett súlyos balesetet. A Borsod megyei árvízi védekezésben résztvevő csongrádi rendőröket Szentesre szállító Ikarus E95 típusú autóbusz ütközött az említett munkásszállító kisbusszal. A balesetben a kisbusz hét utasa meghalt, egy pedig súlyos sérülésekkel került kórházba. A különjárati autóbusz sofőrje szintén súlyos sérüléseket szenvedett.

Egy korábbi baleset. Itt egy vad volt a hibás, és nem egy mikrobusz<br>(fotó: MTI)

Az iho.hu megkereste a Csongrád megyében balesetet szenvedett busz sofőrjét. A név nélkül nyilatkozó buszvezető a mai napig nehezen dolgozta fel az ütközést. Elmondta, hogy egy ilyen baleset szinte kivédhetetlen, hiszen az ellenkező forgalmi sávban haladó kisbusz egyik pillanatról a másikra került a szemközti sávba. A sofőr az ütközés után már csak arra tudott összpontosítani, hogy fájdalmas sérülései ellenére sem szabad hagynia az autóbusz felborulását. Mikor borulás nélkül sikerült megállítania a járművet, elvesztette eszméletét, majd kórházba szállították – írja a baleseti jegyzőkönyv.

A lélekjelenléttel bőven megáldott buszsofőrt, aki megóvta a járművön utazó harminchét árvízi védekezésben résztvevő rendőr testi épségét – hősies tettéért – Pintér Sándor belügyminiszter kitüntetésben részesítette.

A legutóbbi, a 21-es úton történt baleset kapcsán megkérdeztük Pető Attilát – a kreszforum.hu portál szerkesztőjét, közlekedésbiztonsági szakértőt –, hogy a maximum kilenc személyes kisbuszokra, amelyeket gyakran munkásszállításra használnak, valóban lazább-e a szabályozás, mint a nagyobb buszok esetében.

Pető Attila elmondta, hogy a KRESZ szerint B kategóriás jogosítvánnyal maximum nyolc személyt szállíthatunk járművünkkel. De üzletszerűen végzett tevékenység esetén ugyanazokat az előírásokat kell teljesítenie a vállalkozónak, mint a nagybuszok esetében. Az erre vonatkozó szabályok a 89/1988 MT rendeletben vannak.

Viszont ha a kisbusz magántulajdonban van, akkor a KRESZ szerint a személygépkocsik közé tartozik. Így menetíró-készülékre (tachográfra), sebességhatárolóra nincs szükség, és a sofőr pihenőidejére se vonatkoznak konkrét előírások. Magyarán a brigádbuszok zömére – noha gyakorlatilag személyszállítást végeznek – semmiféle különös előírás nem vonatkozik.

Nagybuszokra, illetve üzletszerűen használt kisbuszokra a 66/2007 kormányrendelet szabja meg a kötelező pihenőidőt. A kisbuszoknál ezt nem ellenőrzik, csupán a hatályos KRESZ minden úrvezetőre is elvileg kötelező előírásai érvényesek: a jármű sofőrének mindig vezetésre alkalmas állapotban kell helyet foglalnia a volán mögött. A szakértő szerint ha a sofőrök betartanák a pihenőidőre vonatkozó szabályokat, akkor a hasonló balesetek bekövetkeztének jóval kisebb lenne a valószínűsége.

A tegnapi baleset végkifejlete<br>(fotó: MTI)

Egy másik, név nélkül nyilatkozó szakértő szerint a legnagyobb veszély a fáradtság és az elalvás. Ez főként akkor jelentkezhet, ha a sofőröknek többórás utat kell megtennie minden nap, ahogy a legutóbbi baleset áldozatainak is. Ugyanilyen veszélyforrás lehet a rutinból való vezetés. Hiszen ha hónapok óta egy útvonalon vezet a sofőr, akkor könnyebben lankadhat a figyelme.

Nem elhanyagolható kockázat az sem, hogy sokszor a munkásszállítást teljesítő soförők is munkába igyekeznek vagy önnen jönnek. Többször előfordul, hogy a brigád egyik tagja az alkalmi sofőrn, vagyis a ledolgozott kemény műszak után kezd vezetni hazafelé.

Kapcsolódó hírek