Taxival a Föld körül

iho/közút   ·   2012.04.03. 09:42

Húszezer font csupán az a nettó adomány, amit az a három fiatal szeretne összegyűjteni az angol Vöröskereszt számára, akik egy hagyományos angol fekete taxiban kerülik meg a Földet. Az utasok, egyben sofőrök 2010 januárjában indultak, és pillanatnyilag azt se tudni pontosan, éppen merre járnak – írja a HVG.

Nincs időkorlát, csupán állomások, amiket mindenképpen érinteni szeretnének, már ha a vízum és egyéb engedélykérelmek mind sikerrel járnak. Hogy mennyit utaztak, az a taxióráról leolvasható – ez is a kalandtúra címe: It's on the meter.

A résztvevők: először is Hannah, a 2,7 literes dízelmotorral meghajtott FX4 Austin modell, jellegzetes londoni fekete taxi. 1992-ben került ki a forgalomból. A többi szereplő Leigh Prunell, Johno Ellison és Paul Archer az ebayen vették meg a csapat egyetlen női tagját összesen 1500 fontért (530 000 forint).

Az ötlet még 2009-ben merült fel, természetesen egy taxi hátsó ülésén. A résztvevők a vad diákéletből utaztak haza az éjszaka közepén, vagy inkább a végén, beszélgetésük jótékony akciók, valamint kalandutak között csapongott, és azon morfondíroztak, hogy vajon mi volt a leghosszabb út, amit taxiban tettek meg. S mivel mindenki, akinek kalapács van a kezében, szögnek látja a világ összes problémáját, a beszélgetők rögtön felismerték, hogy csak egy Guinness-rekordutazás oldhatja meg a Vöröskereszt pénzgondjait.

A kalandorok figyelme mindenre kiterjedt: az autóalkatrészek, az üzemanyag és a biztosítás, az öltözködés és a kempingholmik mellett a kirándulás márkázása, az állandó kommunikáció és a képanyagok készítése is hangsúlyt kapott.

Kapcsolódó hírek