Tessék beszállni!
Az archívumunkban, Frisnyák Zsuzsa szellemi hagyatékát böngészve bukkantunk erre az írásra. Közlése ma is időszerű, ha egyébért nem is, a MÁV Személyszállítási Zrt. helyközi szolgáltatásai ellenértékét megszabó díjszabás számos kedvezménye apropóján.
A zónatarifa 1889-es bevezetésével a jegyárak rendkívül olcsók lettek. Ettől kezdve lett az emberek tömegeinek életélménye a vasúti utazás, s a vasút nyújtotta mozgásszabadság. Személyvonat harmadosztályán már körülbelül 26 fővárosi villamosjegy áráért Bécsbe lehetett utazni. A közvélemény szerint az utazás tényleg olcsó lett, de „egy kiszállás Magyarországon valóságos leégést jelent”, mert borravalót illik adni a vasúti szolgáknak, hordároknak, bérkocsisoknak, kapusnak, szobalányoknak és Így tovább. 1880-ban két országgyűlési képviselő Pestről Szegedre utazott. Az egyikük Mikszáth Kálmán volt, aki az utazás részleteit a nyilvánossággal is megosztotta:
„Négyen utaztunk egyszer Budapestről Szegedre egy másodosztályú kupéban. Nehéz köd ült a vidék fölött, fák és vasúti őrházak homályosan, mint valami kísértetek futottak el mellettünk, a képzeletre bízva, hogy alakot adjon nekik. Útitársaim közül csak az egyiket ismertem: a jó Komjáthy Bélát (...) A szemben ülő két útitárs bundáiba takaródzott, s idegenszerű pillantásuk rögtön elárulta, hogy nem ismerik egymást. Mi sem ismertük egyiket sem.
– Kedves képviselő társam, ezek alighanem németek – súgja nekem Komjáthy halkan.
– Miből gondolja?
– Hát nem látja a cilinderkalap-tokokat a polcon?
– Az ám. De a fizinómájuk se nem zsidó, se nem német, én fogadni mernék, hogy magyarok.
– Hát, hiszen azt mindjárt megtudhatjuk.
– Igen – mondám – ha képviselőtársam megkérdezi.
– Nem én, hanem van nekem egy csalhatatlan eszközöm, amivel nagyon sokat el lehet érni.
– Tán valami Aladdin-féle csodalámpa?
– Ej dehogy! Az adomáim. Azokkal lettem képviselő, azok visznek a miniszteri székbe is, azokkal nyitok föl minden zárat.
S ezzel elmondott vagy két neveletlen adomát, mire csakugyan mosolyogni kezdett átellenben a két rideg arc. Hanem ez csak egy másodpercig tartott, újra a komor zárkózottság jellege ült ki oda, mint két láthatatlan lakat.
– Ezek valami embergyűlölők – szólék. Pedig ezek nem szállnak ki egész Szegedig. Még kettesben sem diskurálhatunk szabadon.
Mert nincs, ami az embert idegesebbé tehetné a világon, mint négy reá függesztett szem, mely idegenül forog, mely némán fürkész. Mert e szemek nem kísérhetik a társalgást, nincs játékuk, s mert játékuk nincs, nincs elevenségük s fagyasztó hatást okoznak.
E percben ordították odakünn »Kőbánya, öt perc!«. Kupénk ajtaja egyet csattant, és a konduktor belépett daliásan, bizonyos színpadi hatást hajhászással, már ahogy a konduktorok szoktak.
Én a túlsó szögletbe húzódva ültem elmerülve, eszem Borcsa–Marcsa-féle dolgokon kalandozott, s úgy fél szórakozottan láttam, hogy ismeretlen útitársaim közül az idősebbik már a konduktor belépte előtt a Bolond Istók legújabb számát húzta ki, s abban képviselőtársam (mert ezzel a kollégasággal tréfálkoztunk egymással) arcképét, mely ez egyszer bizony egy hízott sertésnek volt az ő ábrázatja, összehasonlítani kezdé a vizavijával.
Komjáthyt kissé zavarta ez az incidens, s a Bolond Istókban érintett gyanú miatt, mintha már ő is mameluk lenne, kissé restelkedve húzta elő ingyen vasúti jegyét, mely az I. osztályra szólt. Hátha ezek, akik látják, valami híres szélsőbali emberek!
A konduktor megnézte, lyukat ütött rajta és kinyújtotta hosszú karját a fiatalabbik útitárs felé, ki mosolyogva vett elő egy sárga kártyát s így szólt:
– Ez is szabadjegy.
Mire az idősebbik egy fehér papírt vont elő zsebéből s derülten mondá:
– De még ez is az!
Mindenki szája nevetéstől húzódott szét, még a konduktoré is.
– Hi, hi, hi, – szólott a fiatalember élénken. – Oh! Oh! Oh! Ma már csak a szamarak szoktak a vasúton fizetni.
Erre egyszerre megszűnt a nevetés, s rám a tárcámban keresgélőre fordult minden tekintet, a konduktoré nyomán. A fiatalember, ki előbb szórakozottságból nem vett észre, meghökkenve hebegé:
– Ezer bocsánat, uram! Nem volt szándékom megsérteni.
Elszóltam magam…
– Legyen nyugodt uram – mondám, zöld puha jegyemet előnyújtva –, én a legkevésbé sem neheztelek. Mivel ez is ingyenjegy.
Bezzeg lett erre derültség a kupéban, úgyhogy az idősebbik idegen meg is fenyegetett érte tréfásan.
– Legalább már énelőttem ne beszélnének ilyet az urak. Mert én vagyok a vasúti direktor Tolnay Lajos.”
Komjáthy Béla. 1875–1906 között függetlenségi párti országgyűlési képviselő volt. 1875–1878 között Túrkevét képviselte, 1875–1884 között Kunszentmárton választotta meg országgyűlési képviselőnek. 1879–1880 között a szegedi királyi biztosság biztosi tanácsosa, és a kisajátítási bizottság elnöke volt.
Vizavi. Áátellenben, szemközt.
Mameluk. A mamelukok a dualizmus korának magyar politikájában a kormánypárt engedelmes képviselőit jelentették, akik mindenben támogatták Tisza Kálmánt és a kormányt. Mikszáth Kálmán is gyakran írt róluk, gyakran a „Generális” néven emlegetett Tisza Kálmán katonáiként ábrázolva őket. A kifejezés napjainkban is használatos, általános szinonimája a pártkatonának, aki mindenben feltétel nélkül követi a pártvezetőt.
Bolond Istók. Élclap (1878–1919). A lapot a kormánypárti Borsszem Jankó ellensúlyozására alapították. Olvasóközönségét elsősorban a vidéki középosztály egy része alkotta. A Bolond Istók gúnyolódásban nem ismert határt, kíméletlenül ostorozta a Deák-pártot és állandóan izgatott Ausztria ellen. Megvetően írt a közös hadseregről, üldözte az ellenzéknek nem tetsző közéleti szereplőket, és számtalan esetben tűzte tollhegyre a vasút vezetőit.
Tolnay Lajos. (Pest, 1837. május. 31.–Budapest, 1918. április. 30.): mérnök, Dunaszentgyörgyi Tolnay Kornél MÁV elnök-vezérigazgató (1914–1918) apja. Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1862-ben. 1862-től a pest-losonci vasút, 1866- tól a kassa–oderbergi vasút építésénél dolgozott. 1870-ben a Duna–Drávai Vasút igazgatója, 1871-ben az országos vasútépítési igazgatóság vezetője, 1872-től 1886-ig a MÁV első elnök-igazgatója. Vezetésével kezdődött meg a korábban osztrák befolyás alatt álló államvasutak újjászervezése és fejlesztése önálló nemzeti közlekedéspolitikai szempontok alapján: szervezetének magyarosítása, a főváros gazdasági fejlődését és az ország központjává tételét szolgáló vasúthálózat kiépítése, valamint a vasúti üzem korszerűsítése. Ennek keretében 1874-ben új tarifarendszert léptetett életbe, létrehozta a MÁV Északi Főműhelyét, a MÁVAG-ot (akkor: M. kir. Államvasutak Gép- és Kocsigyára) kizárólag új gépek és vagonok gyártására rendezte be, és a hazai mozdonygyártás megszervezésével új és nagy jelentőségűvé vált iparágat teremtett.
Nyitóképünkön: korabeli utascsere Dél-Erdélyben. A gyorsvonatokon két (I–II.) a személyvonatokon három (I–II–III.) kocsiosztály volt. Kényelem szempontjából a korabeli másodosztály a mai első osztálynak, a harmadosztály pedig a jelenlegi másodosztálynak felelt meg. A személyvonatok „vegyes publikumú” harmadik osztályát állandó zsúfoltság jellemezte. Az utasnak a vonatszemélyzet jelölte ki az ülőhelyét. Magányosan utazó hölgyeket a hölgyszakaszban helyezték el. A MÁV kijelölt nemdohányzó szakaszokat is, de az utasok ezt a tilalmat gyakran megszegték (fotó: Magyar Közlekedési Múzem, Indóház-archív)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
