Több száz kamion várakozik Szegednél

MTI   ·   2012.02.14. 08:33

Legalább hatszáz kamion gyűlt össze Szegednél, azt követően, hogy a román hatóságok a rendkívüli havazás miatt a 7,5 tonna feletti össztömegű tehergépjárművek előtt lezárták a nagylaki határátkelőt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

A rendőrség várakozóhelyeket jelölt ki a Románia irányába tartó kamionok számára Szeged környékén. Miután az autópályák és a főutak melletti pihenőhelyek megteltek, a rendőrség lezárta az 502-es útnak a régi 5-ös és az 55-ös főutat összekötő, majd kedd reggel a Dorozsmai út és a Bajai út közötti szakaszát is – közölte Tuczakov Szilvána.

A lezárt 502-es úton a kamionsofőrök járó motorú járműveikben várakoztak, volt, aki aludni próbált, mások műholdas tévét néztek, néhányan pedig az egymás mögé felsorakozott több mint százhetven teherautó mellett sétálva beszélgettek.

A román országutak kezelésével megbízott állami társaság hétfőn közölte, hogy több nyugat-romániai és erdélyi útszakaszon tilos közlekedniük a 7,5 tonnánál nagyobb teherautóknak. A korlátozás helyi idő szerint fél tizenegykor lépett érvénybe, és a DN7 jelzésű országút Nagylak (Nadlac) és Déva, a DN13 jelzésű út Marosvásárhely (Targu Mures) és Brassó, a DN79 jelzésű út Nagyvárad (Oradea) és Arad, a DN76 jelzésű út Nagyvárad és Püski (Simeria), valamint DN1 jelzésű út Kolozsvár (Cluj) és Szászsebes (Sebes) közötti szakaszait érinti.

A román hatóságok hétfőn a nagylakihoz hasonló korlátozást rendeltek el Ártándnál és Gyula-Varsandnál, emiatt a határátkelők környékén torlódás alakult ki.

A közlekedési viszonyok miatt a Külügyminisztérium nem javasolja az autósoknak, hogy Romániába utazzanak.

Kapcsolódó hírek