Turkish bajok: visszafogják a flottabővítést

iho   ·   2017.03.20. 08:45
cim2

A jelek szerint elakadt a térség egyik legdinamikusabban fejlődő légitársasága: a Turkish Airlines 2016-ban 77 millió dollárnyi nettó veszteséget halmozott fel, ami különösen komoly változás, ha a 2015-ös év 1,7 milliárdos nettó profithoz hasonlítjuk. Ami pedig nyilván a financiális problémák mögött húzódik, az a forgalmi bevételek csökkenése, 10,5 milliárdról 9,8-ra, az üzemi kiadások mindeközben még erősebben növekedtek és elérték a 10,1 milliárd dollárt.

A légitársaság elnöke Bilal Eksi szerint várható volt a visszaesés, de ennek mértéke nagyobb, mint amire számítottak. Ugyancsak veszteséges lett a Lufthansa és a Turkish közös vállalkozása, a nyaralójáratokkal operáló SunExpress.

A Turkish elnöke szerint 2017 a kiadások visszafogásának éve lesz, feltehetően ennek jegyében hozták nyilvánosságra következő lépésként azt a döntést, hogy az igen ambiciózus flottabővítési terveket is átírják. Pedig az eddigi beszerzések rendkívül impozáns ütemben zajlottak, 2003-ban a társaságnak még csak hatvanöt gépe volt, most háromszázharmincnégy utas- és teherszállító. 2015-ben még az üzemanyagárak további csökkenése segítette a társaság pénzügyeit. Most azonban a Turkish tizenkét gépét parkoltatni kénytelen.

A rendelési lista is több mint impozáns, nem kevesebb mint száznyolcvanegy repülőgépet tartalmaz, nos ezek közül most tizennyolc Boeing késleltetett átadásáról beszélnek. A 2020-ra a korábban tervezetthez képest tíz százalékkal kevesebb, háromszázhatvankilenc repülőgéppel számol a légitársaság, ami azt jelenti, hogy az évi húsz százalékos forgalombővülés sem tűnik reálisnak. Tavaly ősszel már volt egy bejelentés harminckilenc gép átütemezéséről, feltehetően ezen belül konkretizálta most a légitársaság az egyik nagy szállító, a Boeing átadásainak módosítását.

A szélestörzsűeknél a változás nem annyira halasztás, hanem konvertálás: három 777-es utasszállító helyett három 777-es teherszállítót vesz át idén a cég, jelezve, hogy ami visszaesés az utasforgalomban tapasztalható, az szerencsére nem érintette a légi áruszállítást, és csak egy negyedik 777-es tolódik 2018-ra.

A keskenytörzsű listán hatvanöt 737 MAX 8 és tíz MAX 9 szerepel, itt van az igazi eltolódás, a tervezett ötvenöt gép helyett a Turkish csak harmincnyolcat vesz át, különféle évi bontások mellett, vagyis miközben a szélestörzsűeknél megoldható volt egy átvételének eltolásával a funkció-váltás, a keskenytörzsű utasszállítók közül tizenhét forgalomba állítását halasztja a cég.

Az egyik elemző portál a változások közvetlen okaként részben a tavaly nyári súlyos terrorista merényletet említi az isztambuli Atatürk repülőtéren, majd a heves ellenreakciókat kiváltó puccskísérlet elég volt ahhoz, hogy a nagy nyári turistaforgalom alaposan visszaessen. De ennek hatásai azóta akár le is csenghettek volna: a török vezetés kemény fellépése azonban, ahogy ezekben a napokban is érzékelhető módon súlyosan szembekerült több uniós tagországgal, megintcsak hatással van a forgalomra, elbizonytalanítja a befektetőket. Ráadásul Törökország momentán nem is annyira vonzó gazdasági partner, mert a 2013-as csúcshoz képest erősen csökken a GDP, márpedig ez a csökkenés még a tavalyi események előtt megkezdődött, az adósságállomány 2014 óta erősen nő, és ugyancsak romlik a külgazdasági egyensúly.

Ami az érintett Boeing helyzetét illeti, az elemzés szerint a gépátadások átütemezése nem érinti nagyon súlyosan, tekintettel a többezres MAX-rendelésállományra, sőt, ilyen esetben a gyártó inkább fellélegezhet, hogy miközben hatalmas a nyomás a keskenytörzsűeknél a mihamarabbi leszállításokra, a türelmetlenebb vásárlók gépei jobb pozícióba kerülhetnek az összeszerelő soron.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek