Új trolivonalakat jelentettek be

Tevan Imre   ·   2024.06.05. 18:25
01_bkk_troli2025

Néhány év múlva már Óbudára is utazhatunk trolibuszon, és a kőbányai lakótelepek ugyanúgy kapnak trolit, ahogy a Miskolci utca és Kőalsó is. Utóbbi mindjárt kétfelől.

Sajtótájékoztatón ismertette a BKK a következő évekre vonatkozó trolifejlesztési terveit. Az iho.hu olvasói már találkozhattak a témával, amikor az akár 160 járműre vonatkozó tenderről írtunk.

A nagy – potenciális – mennyiségből is adódóan akkor a jelentős busztengelyekről volt szó elsősorban, a mostani tájékoztató azonban más logikát követett, a közeli, kicsi fejlesztések is nagy hangsúlyt kaptak. A fokozatosság forrásoldalról és műszakilag is tetten érhető: Először a saját pénzből is finanszírozható fejlesztések, majd az uniós támogatásból tervezettek jönnek, és több esetben adott szakaszon előbb elindul a troliforgalom önjárásra is képes járművekkel, majd később kiépül a felsővezeték is, és akkor az önjáró trolik mehetnek új szakaszokra. Mindenesetre a 160-as tenderben csupa akkus trolit kívánnak venni.

2025

Azt ígéri a BKK, hogy már jövőre megépül az úgynevezett állatkerti delta, azaz az Állatkerti körút és a Kós Károly sétány kereszteződésében egy új felsővezeték-kapcsolat. Az Örsről jövő 82-es így becsatlakozik majd a 72-es vonalába, és azzal együtt a belvároson át az Orczy térig közlekedik. Egy másik járat (81-es számon, hiszen a mai 81-es már csak a 80-as betétjárata) ugyancsak az Örs vezér teréről a Vezér utcán át indul majd, de azután a Miskolci utcán Alsórákos olyan területét tárja majd föl, ahonnan ma nincs közvetlen metrókapcsolat, hogy a 74-es vonalába csatlakozva a Mexikói úthoz jusson. Meg kívánják hosszabbítani a Jászai Mari térről induló 75-öst is, ez a Puskás Ferenc Stadion után a Pongrác úton át közlekedne Kőbánya alsóra.

2026

A tervek szerint 2026-ban az előbb említett Pongrác úti szakasz fölé kiépül a drót, a 72-es meghosszabbodik a Kőbányai úton Kőbánya alsóig. A Kassai tér térségében is bővülne az infrastruktúra – a Róna utcai felsővezetéket összekötnék a Kassai térivel –, sőt visszaépülne a Diószegi Sámuel utca–Elnök utca fölötti szakasz is a mai 83-as járat felett.

2027

Budapest első trolivonala Óbudán nyílt meg még még 1933-ban. Az ígéretek szerint három év múlva visszatér Óbudára a troli a jelenlegi 9-es busz elektrifikációjával. A járatot a BKK belső kommunikációjában jelenleg 90-esként emlegetik, – árulta el Bodor Ádám, a cég mobilitásfejlesztési igazgatója. Ha Kőbánya központjában megjelenik a troli, akkor azt már tovább lehet vinni a lakótelepek (Óhegy, Újhegy) felé is.

2030

A BKK hosszú távú célkitűzése, hogy további fő közlekedési útvonalakon is megjelenjenek a trolibuszok. Így környezetbarát, alacsony padlós, önjáró és csendes járművek közlekedhetnének többek között a Rákóczi út–Thököly út tengelyen, Angyalföldön, Zuglóban és Újpalotán – írja a cég közleménye.

A sajtótájékoztatón megjelent a főpolgármester is. A fővárosban az utazások kétharmada már ma is elektromos meghajtású közlekedési eszközökkel valósul meg, köszönhetően a villamosoknak vagy a metrónak. A nemrégiben felújított M3-as metró önmagában több utast szállít, mint az ország bármelyik másik vasútvonala – mondta Karácsony Gergely.

Walter Katalin vezérigazgató arról beszélt, hogy a legnagyobb kihívás a nulla helyi emissziójú járművek beszerzésében az 1100 dízelbusz kiváltása. Egy két évvel ezelőtti BME tanulmány szerint közülük 350 pótolható racionálisan és gazdaságosan trolibusszal, a többi helyett kell elektromos buszokat vásárolni.

Horváth László, a BKK beruházási igazgatója a 160 járműves beszerzés folyamatát ismertette. Lezajlott már egy előzetes piaci konzultáció, ennek alapján határozták meg a szóló és csuklós járművek pontos paramétereit, például hogy legalább 15 kilométer önjárási képességet várnak el. Az azóta kiírt közbeszerzésre négyen jelentkeztek, az Ikarus, a Škoda, a Solaris és a Bozankaya. Júliusban kell árajánlatot tenniük.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek