Újabb Szapszanokat vesz az RZSD

iho/vasút   ·   2018.10.06. 08:45
400px_szapszan

A Szinara-csoport és a Siemens Mobility a szeptemberi berlini InnoTrans vasúti kiállításon és vásáron állapodott meg a járműbeszerzésről.

A már meglévő tizenhat nagysebességű Szapszan mellé újabb tizenegy motorvonat érkezik (fotó: Mihail Scserbakov)

Az orosz nemzeti vasút RZSD-nek, valamint a Siemens és az orosz Szinara konzorciumának, az Uráli Mozdonygyárnak (Uralszkije Lokomotyivi) 2019. március 31-éig kell a beruházást előkészítenie. A projekt során a vasúttársaság a már meglévő tizenhat, kétszázötven kilométer per óra legnagyobb üzemi sebességű, tízkocsis, Velaro RUS típusú, Szapszan-motorvonatához hasonló szerelvényeket vásárol. Az üzemelő Szapszanok sem maradnak ki: egy kocsival kibővülnek, így már tizenegy kocsiból fognak állni. A meglévő motorvonatok karbantartásáról szóló szerződésbe az új szerelvényeket is be fogják vonni.

A felek vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy széles, 1520 milliméter nyomtávú villamos motorvonatok gyártását kezdjék meg Oroszországban – jelenti a Railway Gazette.

A 2050-ig szóló vasútfejlesztési stratégiájában az RZSD nagy hangsúlyt fektet a nagysebességű hálózat kialakítására. Első körben 2024-ig megépül a Moszkva és a Nyizsnyij Novgorodhoz közeli Gorohovec közötti nagysebességű vonal, ami a leendő  Moszkva–Kazán nagysebességű vonal részét képezi majd. 2050-ig pedig további vonalakat építenek, amelyek integrált hálózatot fognak alkotni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek