Újdonságok a Volvótól

Ács Attila   ·   2013.04.28. 08:00
Volvo_Plug-In_Hybrid_fooldal

A Volvo 2010 óta több mint ezer hibrid buszt adott el huszonegy országba, ezzel piacvezető a szegmensben. A hagyományos dízel buszainak (7000-7700 széria) viszont messze nem volt ekkora sikere, ezekből több mint tíz év alatt csupán alig több mint 2000 talált gazdára. Talán emiatt döntött úgy a svéd cég, hogy ezentúl hagyományos dízel- és gázüzemű buszokat az európai piacra nem is gyártanak többet, teljesen átveszik a szerepüket a hibridek.

Volvo 7900A Hybrid<br>(fotó: Volvo)

A 7700 Hybridet nemrégen az alumíniumkarosszériás 7900 Hybrid váltotta, most megjelent a típusnak a csuklós változata is. A szólóhoz hasonlóan ez is párhuzamos hibrid, vagyis a buszt a dízel- és az elektromos motor együttesen vagy akár külön-külön is mozgathatja. Ennek elsősorban a megállók környékén van jelentősége, hiszen így itt csendesen és emissziómentesen tartózkodhat a jármű, nem pöfög kipufogógázt a várakozó utasok orra alá.

Mivel tud többet az új 7900A Hybrid a 7700-tól? A jobb súlyelosztásnak köszönhetően a férőhely kapacitása a gyártó közleménye szerint 4 fővel megnőtt, így 154 utast szállíthat. Az új, 5 literes, 240 lóerős motor az Euro VI-os normát teljesíti, elődjétől 30 százalékkal kevesebb üzemanyaggal is beéri, miközben a szilárdrészecske kibocsátása 50 százalékkal, a nitrogén-oxid kibocsátása pedig 87 százalékkal kevesebb.

Volvo 7900 Plug-in Hybrid. Áramot a tetőn elehlyezett áramszedők segítségével is tud vételezni a jármű<br>(foró: Volvo)

A „hagyományos hibrid” továbbfejlesztése az úgynevezett plug-in hibrid, amelynek lényege, hogy a busz akkumulátorai nem csak a dízelmotor által, illetve fékezéskor töltődnek, hanem ez egy külső energiaforrásból is megoldható. Ehhez a végállomáson egy töltőállomást kell létesíteni, amelyre áramszedőkkel csatlakozik fel a jármű, majd 6-10 perc alatt tölti fel teljesen. A hagyományos hibridhez képest több akkumulátort építettek be, így ezek a buszok egy feltöltéssel körülbelül hét kilométert tudnak megtenni tisztán elektromos üzemmódban, cserébe viszont (a plusz tömeg miatt) a férőhelykapacitásuk csökkent valamelyest. Az első három busz májustól tesztelik Göteborgban, de a tervek szerint 2014-től Stockholm is bekapcsolódik a projektbe nyolc busszal, a sorozatgyártás pedig 2015-ben indulhat meg. (Érdemes megjegyezni, hogy korábban is volt már ilyen próbálkozás az Oprid cégtől.)

Megújult a Volvo zászlóshajója, a 9900 is<br>(fotó: Volvo)

Megújulnak a Volvo turistabuszai is, a 9700 és 9900 típusok. Új, Euro VI-os motort kapnak a kocsik, amik a korábbi 13 literes erőforrások helyett csupán 11 literesek, viszont a Volvo ígéretei szerint elődjeiktől nem csak környezetkímélőbbek, de 2 százalékkal kevesebbet fogyasztanak, sőt halkabbak is azoktól. Átrajzolták a buszok homlok- és hátfalát, valamint megújultak a visszapillantó tükrök is, amelynek következtében sokkal modernebb benyomást keltenek a járművek, az saját tömegükből pedig igyekeztek lefaragni ott, ahol csak tudtak (például könnyebb utasülések alkalmazásával), így 120 kilogrammal lettek könnyebbek a buszok.

Kapcsolódó hírek