Űrturizmus? – új jelentkező, csak kicsit alacsonyabbra…

iho/repülés   ·   2021.10.10. 09:00
Clipboard06

Ballonnal a sztratoszférába, kényelmes kapszulában, ellátással!

A jelek szerint az emberek tényleg vágynak az űrbe, vagy legalábbis valahová a magasba: az idei nagy premierek, a Virgin Galactic rakétagépe és a Blue Origon rakétája után megjelent egy harmadik cég egy harmadik opcióval, igaz, az első fizető utasok a tervek szerint csak 2024-ben repülhetnek és maga a cég sem állítja, hogy az űrbe. De azért a sztratoszféra sem elhanyagolható élmény, az a tartomány, ami eddig csak a katonai pilótáknak, illetve néhány fizető utasuknak, illetve egy-két különleges „kalandornak” volt elérhető.

(Illusztráció: World View)

Tehát amit a World View nevű cég ajánl, sőt, már bejelentkeztek az első utasok is, az egy ballonos sztratoszféra-repülés 30 kilométer körüli magasságba. De egészen más körülményeket garantálva a jelentkezőknek, mint a 80 kilométer körüli SpaceShipTwo vagy a valóban az űr határára kiérő NewShepard kabin. Egy méretes gázballon alá kapcsolt, ugyancsak tágas, és – ez is fontos – hermetizált Explorer nevű kabinban kétfőnyi személyzet mellett nyolc utas fér el kényelmesen, kellemes karosszékekben, de bőven mozgási lehetőséggel, számítógépes terminálokkal és messzelátókkal, sőt, igény szerinti fedélzeti ellátással, merthogy a repülés sem korlátozódik néhány percre.

Igaz, a súlytalanság állapotáról szó sem lehet, de a részvételhez nem kell komoly kiképzés és nincs semmiféle fittségi megfelelés, nincs túlterhelés sem induláskor, sem érkezéskor. A finom start után körülbelül két óra az emelkedés, majd következik egy jónéhány órás lebegés és sodródás utazómagasságban, majd ugyancsak egy-két órás ereszkedés, méghozzá egy méretes siklóernyő segítségével, a sima landolást légzsákok segítik, a teljes utazási idő 12 óra.

A felszállás helyszíne pedig egyáltalán nem korlátozódik egy űrrepülőtérre vagy rakétaindításra alkalmas kiépített bázisra: a rendszer mobil, elég egy néhányszáz méteres sík terep, ahol feltöltik majd startoltatják a ballont, nyilván azzal a megkötéssel, hogy a várható érkezési zóna is azért alkalmas legyen. A helyszínek pedig ugyancsak festőiek, és a résztvevők napokon keresztül élvezhetik az olyan úticélokat, mint a Grand Canyon, az egyiptomi piramisok, a kelet-afrikai szavanna, az északi fényben fürdő Észak-Norvégia, a kínai Nagy Fal, az ausztráliai Nagy Korallzátony, illetve a perui őserdő, a repülés az ott eltöltött, ötnapos „rendes” turistáskodás csúcspontja. És mindezt potom ötvenezer dollárért, ami valóban töredéke csak a versenytársak tarifáinak.

A cég egyébként technikailag meglehetősen felkészült, sőt gyakorlott a sztratoszféra-repülésekben. Hét éve működik, száznál több sikeres repülése volt, fő profilja egyébként a nagy magasságokból végzett földmegfigyelés: a ballon alá függesztett berendezésekkel elektrooptikai (ötcentis felbontású képek), infravörös és radaros észleléseket végez megrendelésre. És volt már részese nagy emberi repülésnek is: a hatvanas évek elején Joe Kittinger nagy ugrása után, 2012-ben Felix Baumgartner állította fel az új ejtőernyős magassági és sebességi világrekordot 39 kilométerről. De két évvel ezután az amerikai Alan Eustace a cég ballonja segítségével emelkedett fel és 42 kilométerről kezdett szabadesésbe a föld felszíne felett, hogy aztán négy és fél perc után, a sikeresen nyitott főernyővel leszálljon.

Azzal együtt, hogy maga a vállalkozás nem téveszti meg a közönséget az űrrepülés emlegetésével, azért a bejelentést a sajtó mégiscsak az űrturizmus fogalomkörében és az űrt ígérő konkurensekhez hasonlítva tárgyalják a médiák. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a sztratoszférából is már jól látszik a Föld görbülete, a látvány szintén lélegzetelállító, az is jól hangzik, hogy „százezer lábnyi magasság”, és ha ezt a komforttal, a könnyebb hozzáférhetőséggel és alacsonyabb árral párosítjuk, valószínű, hogy a vállalkozásnak sikere lesz. Még akkor is, ha a résztvevők nem lesznek „asztronauták”, ellentétben a versenytársak utasaival, akik több, de inkább kevesebb joggal űrhajósoknak titulálják magukat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.