Vám a mindennapokban az uniós szabályok szerint

iho/közút   ·   2016.04.29. 13:45
vamszabalyok0

A három éve életbe lépett uniós vámjog, a tavaly év végén kihirdetett felhatalmazási jogon alapuló (delegált) és végrehajtási aktus mellé csatlakozott átmenti delegált aktusok együttes célja, hogy a huszonnyolc tagállam joggyakorlata 2020 év végéig oly mértékben átalakuljon, hogy valamennyi vámeljárásukat elektronikus környezetben tudják a vámhatósággal történő kapcsolattartással lefolytatni. Ennek ütemezésére az Európai Bizottság Munkaprogramot hirdetett, amely első intézkedései a jövő évben lesznek láthatóak új fejlesztésű elektronikus vámrendszerek bevezetésével. Az árpilis végén lejáró közösségi vámjog hatálya alatt kiadott engedélyek legtöbbje további három évig használatban marad, viszont azon gazdasági szereplők, akik rendszeres harmadik országos áruforgalom lebonyolításában érintettek, már májustól jobban teszik, ha megkezdik a felkészülést a jövőbeni vámfolyamatait kialakításában. Cikkünk ezekre az előkészületekre fókuszál.

A telephelyen történő egyszerűsített vámkezelések szabályai is megváltoznak, de három évig még van lehetőség a folyamatok átalakítására

Engedélyezett gazdálkodók (AEO)

A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően kialakított nemzetközi biztonsági szabvány (C-TPAT) alkalmazását az európai jogalkotás a vámtörvények hatálya alá helyezte az AEO státusz megteremtésével. Az eltelt nyolc évben a harmadik országos áruszállításban érintett legnagyobb szereplők szinte mindegyike gondoskodott arról, hogy az engedélyezett gazdálkodói státuszt megszerezze, amely hatására a vámhatóság megbízható partnerévé vált, így lehetőséget kapott arra, hogy vámeljárásait telephelyén egyszerűsített módon végezze el. Az uniós vámjog legfontosabb változása, hogy a korábbi kombinált (full) típusú tanúsítvány megszűnik és két típus marad fenn: a vámjogi egyszerűsítés (C típus), valamint a biztonság- és védelem (F típus). Továbbá arra is érdemes figyelni, hogy a tanúsítvány megnevezés megszűnik és engedéllyé minősül át. Az említett módosulásokon kívül az eredetileg kitűzött célok viszont változatlanok: továbbra is a vámhatóságokkal folytatott partneri viszonyt igazolja az engedély, amelynek folyamatos nyomon követésével és aktualizálásával járó kötelezettség kiegészül a vámszakmai mellett az adóügyi tevékenység folyamatos megbízhatóságának figyelésével is.

Vámraktározás

A tevékenység elvi háttere ugyan nem változik, viszont a közösségi szabályok szerinti vámraktár típusok (A, B, C, D, E, F) helyébe I., II. és III. jelzésű közvámraktár és magánvámraktár kategóriák lépnek életbe. Az egyszerűsített eljárásokat alkalmazó vámraktár üzemeltetők számára kedvezőtlen is lehet, hogy a D típust kivezetik a gyakorlatból, ráadásul a betárolás tevékenységét érintő jogszabály május elsejétől életbe lép, ezért az egyszerűsített beraktározások lehetősége április végével megszűnik.

Más kategóriát kapnak a vámraktárak, az egyszerűsített eljárással támogatott D típus viszont már nem működik tovább

Egy biztosítékot mindenre

Az új jogszabály egyik legnagyobb újdonsága az a lehetőség, hogy több engedélyhez, vagy vámeljáráshoz nem kell külön-külön biztosíték nyújtását megszervezni, hanem elég lesz egy, minden kötelezettségre érvényesíthető vámbiztosítékot benyújtani a hatóság részére. A vámeljárásokhoz felajánlott biztosíték mértéke, a kérelmező által meghatározott referenciaösszeg, amit a garanciakeret figyelésére tervezett informatikai rendszer (GUM) 2020. októberi bevezetéséig az engedélyesnek kell folyamatosan figyelnie.

Jó hír továbbá, hogy kedvező feltételek fennállása mellett a referenciaösszeg csökkentésére is van lehetőség úgy, hogy annak ötven, vagy harminc, legjobb esetben nulla százalékát kell biztosítani.

Egyszerűsített vámeljárások

A vámhatóság operatív közreműködése nélkül, gyártó- vagy logisztikai helyszínekre érkező, vagy onnan feladott szállítmányok egyszerűsített, vámkezeléseit sem kíméli a változás. Az elvek nagyjából hasonlóak a közösségi vámjoghoz, viszont azon exportőrök, akik teljes adattartalmú árunyilatkozat benyújtásával a nap 24 órájában kezdeményeztek kiviteli vámkezeléseket, az elkövetkezendő három évben jelentősen át kell alakítaniuk folyamataikat, ugyanis ez a népszerű vámkezelési mód megszűnik. Helyette nyilvántartásukba történő bejegyzéssel kell a vám alakiságokat biztosítani, vagy egyszerűsített árunyilatkozatokat kell kiállítaniuk.

Komoly változás továbbá, hogy nyilvántartásba történő bejegyzéssel a szolgáltatók, logisztikai tevékenységet végzők csak úgy tudnak az új szabályok szerint vámkezeltetni, ha megbízóik teljes vám- és adójogi kötelezettségeit magukra vállalják – közvetett vámjogi képviselő szerepében.

A jövő vámeljárásai

Végül bemutatjuk azt a két – immár jogszabály szerinti is lehetséges – vámkezelési módot, amely a jövőbeni logisztikai- és áruszállítási folyamatokat képes lesz hatékonyan támogatni. A központi vámkezelés engedély birtokában az Unió bármelyik földrajzi pontján megtalálható nem uniós áru vámkezelését el lehessen végezni. Ennek hatására például egy biatorbágyi logisztikai szolgáltató már a koperi kikötőben képes lesz arra, hogy akár egy komplett irányvonatba sorolt konténeres szállítmány levámkezeljen a beléptető országban.

A másik – már már futurisztikus – eljárás pedig az önértékeléssel végzett vámkezelés: amikor teljesen rá van bízva az engedélyesre, hogy az uniós áruról nyilvántartást vezessen és az abban megtalálható adatok szerint vámtartozását kiszámítsa és azt befizesse. Ezért cserébe viszont biztosítania kell a vámhatóságok részére, hogy informatikai rendszeréhez hozzáférhessen.

Mindkét engedély természetesen engedélyezett gazdálkodók számára ad lehetőséget, a két eljárás alkalmazásával kapcsolatos joggyakorlat kialakítása májustól az Európai Unió tagállamainak vámhatóságaira vár.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek