Vasárnap érkezik az első Sólyom-gép – fotók!

iho   ·   2013.08.13. 09:00
cim

Szerkesztőségünk megkapta a meghívást: az új magyar légitársaság első repülőgépe a korábbi bejelentésnek megfelelően augusztus 18-án vasárnap kora délután száll le Ferihegyen.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a társaság Boeing 737-500-as repülőgépekkel indítja a működését. A hat gépet a European Aviation Group nevű brit csoporttól bérli a Sólyom Hungarian Airways. A gépek közül négyet alakítottak át korábban VIP-konfigurációra. Valamennyi 737-es 1990-ben, 91-ben és 92-ben került le a Boeing rentoni gyártósoráról, és mint azt az Airportál táblázata jelzi, amit a Sólyom Airways képviselője hitelesnek erősített meg, a rövidtörzsű keskenytörzsű utasszállítók Skandináviában kezdték pályafutásukat a Braathens, a SAS és a Linjeflyg társaságok színeiben, most pedig Bournemouth repülőterén várják, hogy ismét forgalomba kerüljenek.

Friss képek a dél-angliai repülőtér hangárából: készül a HA-SHA<br>(fotók: Sólyom Hungarian Airways)

A netes fórumokon meglehetősen zavaros vita zajlott arról, hogy a hat gép közül melyik lesz az első, amely Budapestre átrepül. Az iho/repülés a Sólyom Airwaystől kapott friss információt, eszerint a vasárnap érkező első repülőgép az eddig VP-CAJ lejstromjelet viselő, korábban N647SR jelzéssel repült, 24648-as gyári számú 737-500-as. Ez lesz tehát a HA-SHA magyar lajstromjellel repülő 737-es.

A repülőgép a bérbeadó adatai szerint 1992. január 1-én készült el, azóta 35253 órát repült, 52211 ciklust teljesített, de ami ennél is fontosabb, a gép nemrégiben alapos műszaki felújításban részesült, miközben a kabinját is átépítették.

Ilyen volt festés előtt a gép, vajon megmaradnak-e rajta a wingletek?

Elülső szekciójában a 737-es „Club 4” konfigurációt kapott, ami azt jelenti, hogy 16 ággyá alakítható, rendkívül kényelmes fekete bőrülést szereltek be. Az iho/repülés korábbi információja szerint a gépeknek ezt a különlegesen kényelmes kialakítású részét a társaság érintetlenül hagyja, ennek némiképp elelntmond, hogy a bérbeadó adatai szerint ilyen ággyá alakítható ülésből 16 van a szekcióban, de a Sólyom adatai szerint a business-osztályon 12 utast szállíthat csak a gép. Kétségtelen, hogy a hátulsó részt is át kellett rendezni, hiszen itt eddig a gép VIP-funkcióinak megfelelően mindössze 28 ülés volt, a Sólyom járatain viszont 98-an repülhetnek a turista osztályon.

A hajtóműveken is szerepel az embléma

A gép CFM56-3C1 típusú hajtóművekkel repül, maximális felszállósúlya 52843 kilogramm, hatótávolsága a terhelés illetve a kiegészítő tartályok használata függvényében 4000 mérföld fölött lehet.

A gép a bérbeadó korábbi fotóin wingletekkel szerepel, amelyek csökkenthetik a fogyasztást és növelhetik a hatótávolságot, azonban a Sólyom Airwaystől most kapott friss felvételekből nem derül ki, hogy a szárnyvégfülek ebben a konfigurációban rajta maradtak-e a gépen.

Az eddig a neten keringő, nem tökéletes minőségű fotók helyett most a légitársaságtól kapott felvételeket adhatjuk közre a festés alatt álló gépről, sőt, gépekről: a fotók tanúsága szerint már nemcsak az SHA-t, hanem az SHC-t is festik Sólyom-színekre Bournemouth-ban.

Készül már a második gép is...

A légitársaságtól mindezen kívül az iho/repülés még két fontos információt kapott. A Sólyom megerősíti azt a neten keringő hírt, hogy a gépek közül kettő néhány éve valóban megfordult egy ferihegyi karbantartó cégnél, és valóban felmerült a szétbontás lehetősége is, de nem műszaki okok, hanem gazdaságossági megfontolások miatt. Mint arról az iho/repülés is többször írt, világtrend a rövidebb törzsű, kisebb kapacitású 737-500-asok és 600-asok végleges kivonása, amint az bekövetkezett a Malév 737-600-as típusú gépeivel. Az egyik lehetőség a gépek hasznosítására azonban épp az olyan típusú átalakítás volt, mint amit a European Aviation hajtott végre ezeken a Boeingokon.

...a HA-SHC

A Sólyom Airways részéről ismét megerősítették, hogy a gépek kíváló műszaki állapotban vannak, egyébként annyit ehhez hozzátehetünk, hogy ha nem így lenne, a gépeket nem is lenne érdemes Budapestre hozni, hiszen a hatóság nem engedné forgalomba állítani őket.

A másik: a néhány nappal ezelőtt nagy port kavart közleményre, amelyet egy konkurens légitársaság (a Wizz Air) hozott nyilvánosságra, és amelyben a diszkont cég a Sólyomról és esélyeiről ír, nem épp pozitív tartalommal, a Sólyom Hungarian Airways nem kíván válaszolni, nem akar belemenni az ilyen típusú vitákba.

Kapcsolódó hírek