Váztöröttek a Mercedes Conectók?

iho/közút   ·   2019.06.13. 18:00
BKV_NWB_Mercedes_Conecto_kicsi

A történet kezdete egészen januárig nyúlik vissza, amikor is egy „vendég” Mercedes-Benz Citaro Hybrid jelent meg a BKV kötelékében. A jármű magyarországi jelenlétét akkori írásunkban tesztként hivatkoztuk. Kiderült azonban hogy ez bizony nem teszt, hanem egy cserebusz, ami a néhány éve beszerzett, időközben váztörést szenvedett Mercedes-Benz Conecto buszok javításának idejére érkezett. Az első hírek szerint a hibrid március végéig maradt volna, végül egészen május közlekedett.

Szerettük volna megtudni a történtek hátterét, illetve a hibrid Citaróval szerzett tapasztalatokra is kíváncsiak lettünk volna, ezért az üzemeltető BKV-hoz fordultunk. A cégtől már másnap meg is jött az egysoros válasz: kérdéseinkkel a busz szállítóját, Evobus Hungaria Kft.-t keressük...

Egyesek szerint nem teszt, a BKV szerint viszont teszt volt a hibrid Citaro több hónapos közlekedtetése, bár nem tudjuk miféle teszt az, ahol még a legalapvetőbb információkat sem jegyzik fel...

Elvileg még 2019-ben – amikorra szinte lehetetlenné vált, hogy kényes témákban nyílt, őszinte válaszokhoz jusson az újságíró, holott éppen az lenne a feladata, hogy általánosan hozzáférhetővé tegye a közügyekkel kapcsolatos információkat – is érthetetlen, hogy egy önkormányzati tulajdonú közlekedési társaság miért nem beszél ápertén arról, hogy pontosan mi történik az adófizetők pénzéből vásárolt járművekkel. Azt is képtelenségnek tartjuk, hogy például a hibrid Citaro beosztását nem az üzemeltető, hanem a szállító Evobus szabta volna meg, ezért utóbbiak lennének a válaszadók.

Ezért megint írtunk egy levelet, immár közérdekű adatigénylésként, amire a válaszadás nem tagadható meg. De hiába kértünk konkrétumokat, a válaszokból érdemleges információ többnyire nem derül ki. A második kérdésre adott válasz azonban árulkodó, „az értesülést sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánjuk” típusú. Sokéves tapasztalatunk van arról, hogyan lehet tájékozódni a homályos válaszok erdejében, és ennek alapján ki is jelenthető, a hír igaz, és ezzel a homályos válasszal a BKV az Evobust sem mószerolta be. Kiderül továbbá, hogy a fogyasztás „szóródik”, továbbá az is, hogy a BKV-nak egyelőre nem színesedik a buszflottája hibrid Citaróval.

A kérdéseinket és az ezekre adott válaszokat az alábbiakban közöljük:

– Értesüléseink szerint a Mercedes Conecto buszoknál vázproblémák léptek fel, ezek javítása idejére az Evobus Hungária Kft. egy Mercedes Citaro Hybridet adott kölcsön. A jármű május 16-án közlekedett utoljára. Igazak-e a vázproblémák, és ha igen, akkor hány Conecto busz érintett (az összes vagy csak egy részük?), és hol végzik ezek javítását?

– Cégünknek – korábbi járműtesztekhez hasonló módon – lehetősége nyílt tesztelni egy Mercedes Citaro hibrid járművet.
A Mercedes-Benz Conecto járművek garanciális ügyeit a beszállítóval folyamatában és szerződés szerint kezeli a BKV Zrt.

A vázszerkezet melyik része érintett konkrétan, és milyen konstrukciós változtatásokat hajtottak végre a javítás során (ha voltak ilyenek)?

– Amennyiben ilyen problémáról beszélhetünk, abban az esetben ennek a kérdésnek a megválaszolásához a gyártó rendelkezik a szükséges információkkal.

Sem a BKV, sem az Evobus nem adott egyértelmű választ arra vonatkozóan, hogy voltak-e vázproblémák a Conecto buszokkal. Egy <a href=http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=150141237&t=9157561 target=_blank>index fórumos hozzászólás</a> szerint például az NBW-005 rendszámú jármű tavaly év végén két hónapot állt a Pappasnál, majd az év elején egy osztrák autópályán látták bejelentkezni. Minket is érdekelne, hova tartott...

A társaság használtan vásárolt Citaro autóbuszain tapasztaltak-e hasonló problémákat? Ha igen, hogyan oldják meg ezek javítását?

– Általánosságban elmondható, hogy 10-15 éves korára minden általunk ismert autóbusz vázszerkezetén kisebb-nagyobb javításokat kell végezni, amennyiben a további üzemben tartás a feladat. Ez egyes típusoknál korábban és/vagy intenzívebben, más típusoknál később és/vagy kevésbé intenzíven jelentkezik.

Adott-e valamilyen kártérítést vagy extra garanciát a gyártó a fenti problémák miatt?

– A járművek garanciális ügyintézése szerződés szerinti.

A további kérdések a PZZ-015 rendszámú hibrid Citaróra vonatkoznak, amely információink szerint a Conectók javítása idejére érkezett a BKV-hoz, kölcsönbe.

Miért pont a 67-es vonalon közlekedett a busz? Tapasztalatszerzés szempontjából esetleg nem lett volna-e hasznos más, nagyobb forgalmú, akár hegyvidéki vonalon is kipróbálni a járművet?

– Forgalmi szempontból ez volt indokolt. Hasonló típus beszerzésére nincs folyamatban lévő kezdeményezés.

Mennyit dolgozott a busz összesen a BKV-nál (kilométer, illetve nap)? Volt-e valamilyen meghibásodás, ami miatt kiesett a forgalomból?

– A jármű karbantartását és javítását nem a BKV Zrt. végezte. Ezzel kapcsolatban a jármű tulajdonosa tud információkkal szolgálni.

Az eddigi átlag alapján mennyi a jármű üzemanyag fogyasztása? Ez hogyan viszonyul a társaság Mercedes Conecto és Volvo 7700 (7900) Hybrid buszaihoz? A winmenetrend szerint ugyanis mindkét típus elő szokott fordulni a 67-es vonalon.

– A modell fogyasztása a flotta leghatékonyabb típusainak mutatói körül szóródik.

Van-e információjuk arról, hogyan alakul a busz vételára egy hagyományos, dízel üzemű Citaróhoz képest? Végeztek-e számításokat arról, hogy a remélt, alacsonyabb gázolajfogyasztás tükrében esetleg érdemes lenne-e a jövőben ilyen buszokat beszerezni? Ha igen, akkor milyen megállapításra jutottak?

– A típus vételárára vonatkozóan nincs információnk. Hasonló típus beszerzésére nincs folyamatban lévő eljárásunk.

A második genercáiós Conectók váza a méretekből következtetve elvileg megegyezik az első generációs Citarókéval, információnk szerint azonban a török gyártású buszoknál másféle acélt használtak és a hegesztési varratok is mások. A Citaróknál mindenestre mi nem értesültünk ilyen egész szériát érintő váztöréses problémáról

A kérdéseinkkel természetesen megkerestük az Evobus Hungáriát is, de ők válaszra sem méltattak minket – korábban egyébként a BusWorld blog is érdeklődött már náluk, hasonló eredménnyel.

Úgy tűnik, hogy az igazság továbbra is rejtély marad, bár a BKV terelése, illetve az Evobus gőgös hallgatása is sokatmondó...

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.