Visszaköszön a Regiojet a szlovák fővonalra

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.11.18. 18:00
RJBA_01

A Regiojet cseh magánvasút hivatalosan is bejelentette, hogy Pozsony és Zsolna között napi egy vonatpárt indít a közelgő menetrendváltás időpontjától, 2019. december 15-étől. A járat a Prága és Pozsony között közlekedő 1045-ös, valamint a 1046-os számú vonatoknak lesz a közvetlen folytatása Szlovákiában. A menetjegyeket már árusítják is, a Regiojet azzal promótálja az új járatot, hogy az közvetlen kapcsolatot teremt Csehország és a Vág-menti városok között, mint például Nagyszombat vagy Pöstyén fürdőváros.

Hamarosan a Déli pályaudvaron is láthatjuk a beépített monitorokkal ellátott Standard kategóriás kocsit (fotók: Regiojet)

Prága és Zsolna között így már két irányból, Ostraván és Pozsonyon keresztül is el lehet jutni december közepétől. Pozsonyon át azért hosszabb is és drágább is az utazás. Míg Prágából Zsolnára Ostraván keresztül 4 óra és 47 percig tart az út, addig Pozsonyon át Zsolnára eljutni 6 óra és 5 percig tart majd. A menetjegyek ára is ehhez igazodik, Ostraván keresztül Zsolna Prágából 314 koronába (4 000 forint) kerül (461 kilométer) a Standard osztályon, Pozsonyon keresztül viszont 414 korona az ár ugyanabban a kategóriában (599 kilométer). A vonatok menetrendje a következő: RJ 1045: Prága (15:20)–Pozsony (19:12-19:15)–Nagyszombat (19:41)–Pöstyén (19:59)–Trencsén (20:23)–Zsolna (21:25). Visszafelé az RJ 1046-os járat Zsolnáról 5:57-kor indul, Trencsénben 7:00-kor, Nagyszombatban 7:47-kor lesz, majd Pozsonyba 8:30-kor érkezik, s 8:47-kor közlekedik tovább Prágába (12:42).

A Regiojet néhány éve már közlekedtette IC járatait Pozsony és Zsolna között, akkor a Pozsony–Kassa járatok keretén belül. Azt követően, hogy 2016 novemberében bevezették a ZSSK állami vasúttársaság vonatain a diákok és nyugdíjasoknak az ingyenes utazás lehetőségét, úgy 2017 januárjában a regiojet kivonult a szlovák piacról.

A Regiojet az idei év első kilenc hónapjában 4,6 millió utast szállított vonatain, ami tíz százalékkal több, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A Regiojet továbbá megerősítette azt is, hogy jövőre Magyarországra és Ukrajnába is járatokat indít.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek