Vonatok Szántód-Kőröshegyen

iho   ·   2016.12.29. 18:45
00kicsi

Szépen megcsinálták Szántód-Kőröshegy állomást, az átmenő fővágány melletti szigetperon teljesen kész, rendbe hozták az aluljárót is. A rövid peron burkolata még nincs kész és az állomás épületének a környezete, valamint az épület felújítása is még hátra van.

Ismét vonat Szántód-Kőröshegyen. A képre kattintva galéria nyílik (Koncz Attila felvételei)

Balatonföldváron immár teljesen felszedték a nyárra megépült ideiglenes peront, sőt, még az új vágányból is kiemeltek egy körülbelül húszméteres szakaszt a peron alatt futó patak átereszének az építése miatt. Hogy ezt miért nem lehetett elvégezni a tavaszi vágányzár alkalmával, ez nem egészen érthető, idő lett volna rá! Az átereszeket a vonalon szinte mindenhol előre gyártott betonelemekből építik.

Balatonföldvár, áteresz építése

Balatonszárszón az állomás vágányait kicserélték, beépítették a magasperon betonelemeit is. Földvár és Szárszó között kész vannak a zajvédő falak is. Hogy ezeket milyen koncepció alapján telepítik, az szintén rejtély, mert Balatonföldváron a vasút melletti Rákóczi utca és a szárszói Jókai utca végig lakott, de csak a szárszói részen van fal, az is szakaszosan, van ahol épült egy nagyjából ötvenméteres darab, aztán semmi, majd megint zajvédő.

A foghíjas zajvédő fal Szárszón

Balatonszemes állomása a kezdőpont felőli oldalon szinte teljesen kész, a végpont felőli végén még van tennivaló. Szemes és Lelle felső között a Tetves-patak áteresze lassan elkészül, és az innen induló második vágány alapozó földmunkái is elkészültek, valamint állnak a felsővezeték tartóoszlopai is. Balatonlelle felső állomása gyakorlatilag kész, a peronok burkolása még hátra van, valamint most ássák a biztosítóberendezések kábeleinek az árkot.

Balatonszemes, a Tetves-patak áteresze

A lellei megállóhoz még mindig nem nyúltak, vajon az ütemtervekben is így szerepel, vagy egyéb ok miatt késlekednek? Balatonboglár állomási vágányzatának nagy részét a napokban szedték fel, az állomás végponti részén a Jamai-patak áteresze is készülget. Innen Fonyódig ami említésre méltó, talán a Csehi-árok már szinte hídnak nevezhető átereszének az építése és Fonyód állomás kezdőponti bejáratáig megkezdték a felsővezetéktartó oszlopok cseréjét is.

Balatonboglár, a sínek hűlt helye

Új eleme a rekonstrukciónak, hogy az állomások kitérőinél, váltóinál mindkét irányban körülbelül három-négyszáz méter hosszban méter hosszban lámpákat helyeznek el. Ahol acél tartóoszlop van, ennek a tetején, ahol meg betonoszlop, ott mellé állítanak egy acéloszlopot és erre szerelik a világítást. Ez azért is fura, mert például mint Lellén, ezek általában lakott területen belül vannak, a vasútnak mindkét oldalán utca van, közvilágítással. A térvilágításra így elvileg nem sok szükség lenne.

Oszlop az oszlop mellett

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek