Vót: Szilik birodalma Pesterzsébeten

Vörös Attila   ·   2017.03.09. 18:45
16__V431219

Mi az a tíz év?! – hördülnek fel, akik már nem gyerekek. Mégis, az elmúlt évtizedben rengeteg dolog változott a vasúton, néhány pedig időtlen életét éli azóta is. De mi történt 2007. március 9-én, pénteken?

Ezúttal nem megyünk messzire, Budapesten, Pesterzsébeten nézünk körül. A kelebiai vonal kerületen átmenő szakaszát viszonylag frissen építették át, felkészítették a második vágányra, új peronokat, a Soroksári út-állomáson gyalogosfelüljárót is építettek, a felvonók azóta is üresen tátongó helyével. A fejlődés egyelőre itt megállt, nemrég már majdnem folytatták a kétvágányosítást Soroksárig, de aztán az olimpiai tervek keresztülhúzták a dolgot. Most, hogy olimpia sem lesz, ki tudja, hogy változik majd meg a vasút itt...

Agyonfirkált Bhv-inga tart Kunszentmiklós felé. Ma már eseményszámba megy ez az összeállítás, a kék Flirtök kiszorították a mozdonyos elővárosi vonatok legnagyobb részét erről a vonalról is. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

2007-ben a vonalon nagyrészt Szilik dolgoztak. Az összes ablakos vonatot V43-asok húzták, de a tehervonatok többségét is. A BILK miatt keveredett ide más mozdony is, Gigantok, Szöcskék – ahogy ma is. A legnagyobb változás 2007 óta, hogy megjelentek a magánvasutak, a teherforgalom egy jelentős része már magánvasút-társaságok mozdonyaival zajlik a vonalon.

A személyvonatokról épp az utóbbi időben koptak ki a szilis ingák, a Flirtök vették át a helyüket. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek