Wizz Közel-Keleten, matricás gyermekvasúti kocsi – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2019.12.15. 18:00
cim

Megújult a MÁV Nosztalgia Leója. Még tavaly decemberben állították le a magyar vasút egyetlen üzemképes Ward-Leonard-rendszerű gépét, a V42 527-est, mert egyes közlekedésbiztonsági berendezései elérték az előírt hitelesítési határidejüket. Az idén februárban megkezdett V2-es javítást követően a Leó a MÁV Nosztalgia Kft. szokásos december 6-ai, a Nyugati és a Vasúttörténeti Park között közlekedő Mikulásvonatán debütált. A meglehetősen combos, tizenöt kocsiból álló szerelvény másik végén a 204-es gőzös, Annamari csühögött. A Leót több évtizednyi ácsorgás után 2005 és 2008 között tették újra üzemképessé az Északi Járműjavítóban, azóta különvonatokat, valamint teher- és anyagvonatokat továbbít.

Az idei Mikulásvonat élén vitézkedhetett újra a kipofozott Leó (fotó: Vörös Attila)

Lezuhant egy chilei Hercules. A chilei légierő egyik C-130-as Herculese harmincnyolc fővel a fedélzetén indult a főváros Santiagóból az Antarktisz felé december 10-én. A gép leszállt Chile legdélibb városában, Punta Arenasban, majd az onnan való továbbindulást követően akkor vesztették el a kapcsolatot géppel, amikor a Dél-Amerika és az Antarktisz közötti Drake-szoros felett repült. A Hercules darabjaira két nappal kősőbb, tizennyolc mérföldnyire a katonai teherszállító utolsó ismert pozíciójától bukkant rá egy halászhajó személyzete. A chilei légierő jelentése szerint a körzetben emberi maradványokat is találtak.

Megújult a Gyermekvasút egyik téli kocsija. Az 1950-ben a Ganz-MÁVAG által épített járművet a MÁV Vagon székesfehérvári javítóbázisán újították fel. A zárt kocsi egyedi, formabontó festést is kapott: a teljes külsőt borító matricázás a Gyermekvasúton dolgozók életét mutatja be azzal a céllal, hogy kedvet csináljon a gyerekeknek ahhoz, hogy a vasút tanfolyamaira jelentkezzenek. A kocsi a futópróbákat követően december második felétől szállíthat utasokat Hűvösvölgy és Széchenyihegy között.

Megújult a Gyermekvasút egyik téli kocsija, ráadásul a kisvasút életét bemutató matricázást is kapott (fotó: MÁV Zrt.)

Közel-keleti lányvállalatot hoz létre a Wizz Air. A diszkont légitársaság elvi megállapodást kötött a Wizz Air Abu Dhabi létrehozásáról az emírségekbeli Abu Dhabi Development Holding PJSC (ADDH) csoporttal. Az új légitársaság a tervek szerint várhatóan 2020 második felében alakul meg vegyesvállalatként, és a Wizz Air már meglévő és erőteljesen növekvő közép-, kelet- és nyugat-európai piacai felé kíván járatokat indítani, hosszú távon pedig az indiai szubkontinens, a Közel-Kelet és Afrika felé terjeszkedne. A légitársaság elindulásának időpontja a végleges megállapodás hatályba lépésétől, a szükséges bel- és külföldi engedélyek megérkezésétől, és a légifuvarozási engedély (AOC) megszerzésétől függ.

Autópálya lett az M70-es. Az autóút Letenye és Tornyiszentmiklós közötti 10,1 kilométeres szakaszát kétszer egy sávosról kétszer két sávosra fejlesztették, burkolt üzemi- és leállósávval, ennek köszönhetően már százharminccal lehet haladni az M70-esen. A nettó 16,7 millió forintos beruházással gyorsabban és biztonságosabban lehet haladni a szlovén határ környékén. A projekt során Murarátka környezetében árvízvédelmi fejlesztést is végrehajtottak.

Kétszer két sávosra és autópályává fejlesztették az M70-est (fotó: MTI/Varga György)

Távoli torony Budapesten is. Három napon keresztül, december 9-e és 11-e között úgynevezett távoli toronyból (Remote Tower) irányították a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló forgalmát a HungaroControl légiforgalmi irányítói. A rendszer ezt megelőzően még soha nem üzemelt ilyen hosszú ideig folyamatosan. A virtuális toronynál a légiforgalmi irányítók egy, a repülőtér területétől távoli központból láthatják el feladataikat úgy, hogy a repülőtéri torony panorámaképe, valamint a két futópálya is teljes hosszában látható a harminc kamerának, a szupergyors adatkapcsolatnak és egy óriási kijelzőfalnak köszönhetően.

***

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek