Döntött a kormány, megépül a reptéri gyorsvasút
Nem a jelenlegi vasúti hálózattal párhuzamos vonalat építenének, hanem egy, a jelenlegi hálózatba illeszkedőt.
Nem a jelenlegi vasúti hálózattal párhuzamos vonalat építenének, hanem egy, a jelenlegi hálózatba illeszkedőt.
A GYSEV 752 kilométernyi vasúti pálya üzemeltetését veszi át a nagyobbik államvasúttól.
Az első öt egységet Spanyolországban építik majd, a többihez pedig beszállítókat keresnek. Az esetleges egyezség megerősítené a kapcsolatokat azzal a céggel, amely korábban felvásárlási ajánlatot tett a Talgóra.
A vasútállomás teljeskörű megújulása 2021 szeptembere óta zajlik, azóta a határidő és a büdzsé is jócskán megcsúszott…
Az ügyfelektől beérkező visszajelzéseket is figyelembe véve a táblákon a korábbiakhoz képest nagyobb méretben szerepelnek az azonosítókódok és a járatszámok is.
Az osztrák fél szerint a magyar fél jogsértő módon járt el, amikor kizárta az Osztrák Köztársaságot a tőkeemelésből. A törvényszéken azonban nem áll nyerésre.
A tehervonatok Mladá Boleslavból viszik Kosztanajba a Škodákhoz, Chevrolet-khez és Kiákhoz szükséges alkatrészeket.
Az automatizálás és a robotika forradalmasította az áruk tárolásának, komissiózásának és szállításának a módját. De önmagában a gépesítés nem elegendő: a különbséget az MI jelenti.
Lázár János közlekedési információs tájékoztatóján ez is elhangzott.
Kétezer új szállítójárművel bővül a litván logisztikai vállalat járműparkja még az idén.
A céges arculati szükség diktálta az 1524-es Viking átlényegülését.
Hat szakaszon a síneket cseréli ki, négyen pedig vágányszabályozást hajt végre a DKV Zrt. június másodikától július hatodikáig.
A két évig tartó felújítási munkálatokat követően május 31-én megnyílik a forgalom előtt az El Canfranero Huesca és Canfranc közötti szakasza. A 61 kilométernyi vasúton több mint 200 millió eurós értékben elvégzett munkálatok révén mintegy félórával csökken a menettartam.
Pályatársaihoz hasonlóan ezt a gépet is a vörös-tengeri hajózást terrorizáló húszi szeparatisták használták.
Nyárias időjárás lesz a hétvégén, plusz Tour de Balaton is, ezért megerősített kapacitásokkal készülnek a Balatonhoz utazók kiszolgálására.