Ütemes buszmenetrend lép életbe a Győr–Veszprém–Balatonfüred tengelyen
A buszok azonban egyidőben mennek majd a vonatokkal, ezért az új buszmenetrend átgondolását kéri a Bakonyvasút Szövetség.
A buszok azonban egyidőben mennek majd a vonatokkal, ezért az új buszmenetrend átgondolását kéri a Bakonyvasút Szövetség.
Elindultak a Pendolinók, railjetek és több távolsági járat is, egyelőre csak belföldön. A Regiojet is startra kész, de a budapesti járat alatt rezeg a léc.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló április 20-ától április 26-áig.
Budapest egyik legfontosabb útvonalán, a Nagykörúton épül ideiglenes kerékpársáv az Üllői út és a Váci út közötti három kilométeres szakaszon. A mindkét irányú útpályán felfestett kerékpársáv miatt a körút az autóknak átmenetileg egysávos lesz, a jelentősen visszaesett közúti forgalom miatt nem várhatók dugók a BKK szerint.
Felsővezetéket kap a Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonal, de növelik a tengelyterhelést és a pályasebességet is.
Beszáll a GYSEV is a pályafelújításba, a 9-esen egész sokáig kell majd pótlózni. A MÁV-os vágányzárak továbbra is érvényesek, néhány apró változás viszont van. Ne rutinból vonatozzanak!
T. Hámori Ferenc, az Indóház közlekedési lap- és könyvkiadó vezetője, főszerkesztője a Trend FM rádióban beszélt arról, hogyan jöhetne ki jól a kötött pályás árufuvarozás a koronavírus-járványból.
A vasúttörténeti jelentőségű 150 éves állomásépületet most akár ön is bérbe veheti. Igaz, van rajta mit csinálni.
A 36-os vonalon található, korábban Kaposvár-Textilműveknek hívott megállóhelyen több mint tíz éve nincs szolgálat, de lelkes helyiek azóta is vigyázzák, gondozzák.
A hatástanulmány elkészült, a tervezet a Városfejlesztési Bizottság előtt hever. Bécs új nemzetközi buszpályaudvara hamarosan a tervezési fázisba léphet.
Az állami vasútvállalat csökkentett munkaidő alkalmazásával, az osztrák gazdaságélénkítési terv igénybevételével, a megrendelők szerződéseinek módosításával, és az árufuvarozás támogatásával próbálja átvészelni a krízishelyzetet.