2035-ig árulnak benzines és dízelautókat Nagy-Britanniában – legalábbis a mostani halasztás szerint

MTI/iho   ·   2023.09.21. 10:00
00_birmingham_autok

A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt új járművek értékesítési tilalmát. Rishi Sunak miniszterelnök bejelentette: az eddigi 2030 helyett 2035-ig lesz lehetséges dízel- és benzinüzemű autók forgalomba helyezése.

A Downing Streeten tartott beszédében a brit kormányfő közölte: meggyőződése szerint 2030-ban az újonnan eladott gépkocsik „óriási többsége” a kötelező erejű határidő nélkül is elektromos meghajtású lesz, mivel csökkennek az ilyen járművek előállítási költségei, az elektromos autók egyre hosszabb utat tudnak megtenni egy töltéssel, és bővül a töltőhálózat is.

Sunak hangsúlyozta: Nagy-Britanniában már most hatvan másodpercenként vesznek nyilvántartásba egy-egy új elektromos járművet.

A döntést azonban a fogyasztóknak kell meghozniuk, anélkül, hogy a kormány „kemény kézzel” bármire kényszerítené őket, tekintettel arra, hogy az átállás költségei még mindig magasak, különösen a megélhetési költségek emelkedésével küszködő családoknak. Sunak hozzátette: belsőégésű motorral felszerelt használt autókat 2035 után is lehet majd értékesíteni Nagy-Britanniában.

A határidő már többször változott.

  • A brit kormány 2017 közepén bejelentette, hogy több évtizedre szóló környezetvédelmi programja keretében 2040-től csak elektromos, illetve hibridüzemű autók és kisteherautók kerülhetnek forgalomba Nagy-Britanniában.
  • Három évvel ezelőtt azonban új stratégia készült, amelynek alapján egy évtizeddel korábban, 2030-ban megszűnt volna az új benzin- és dízelüzemű személyautók és furgonok értékesítése, 2035-től pedig hibrid meghajtású járműveket sem lehetett volna forgalomba helyezni.
  • Rishi Sunak szerdán bejelentett új terve alapján mindazonáltal egységesen 2035 az új határidő.

Ez sem feltétlenül végleges azonban, mivel a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt Sunak szerdai Downing Street-i beszéde után közölte, hogy továbbra is tartja magát a belsőégésű motorral működő gépkocsik és furgonok értékesítési tilalmának eredeti, 2030-as határidejéhez. A jelenlegi konzervatív párti kormány meghirdetett célja, hogy a brit gazdaság 2050-re nettó karbonsemlegessé váljon. Rishi Sunak beszédében kijelentette, hogy ez a terv nem változik, és a belsőégésű motorral felszerelt járművek későbbre halasztott értékesítési tilalmával is elérhető.

A belsőégésű motorokkal felszerelt járművek értékesítési tilalmának elhalasztását egyöntetű iparági bírálat fogadta.

  • A Ford autóipari óriáscég nagy-britanniai részlegének elnöke, Lisa Brankin a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: az ágazat tettrekészséget, elkötelezettséget és következetességet vár a brit kormánytól, Rishi Sunak szerdai bejelentése azonban mindhárom elvárással ellentétes. Brankin hangsúlyozta: a Ford már 430 millió fontot (több mint 190 milliárd forintot) költött arra, hogy felkészítse brit üzemeit az elektromos autók gyártására.
  • Mike Hawes, a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének vezérigazgatója szerint Rishi Sunak bejelentése „rendkívül zavaros üzenet” a fogyasztóknak, és kérdés, hogy a határidő módosítása nem készteti-e az autósokat az elektromos járművek vásárlásának elhalasztására.

Nyitóképünk Google Street View-utcakép Birmingham Lozells and East Handsworth városrészéből.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek