Újabb vasúti baleset Indiában

Molnár András   ·   2011.07.11. 13:00
A szerencsétlenség helyi idő szerint július 10-én délután történt, A vonat személyzete és az utasok beszámolója alapján a szerelvény először rángatózni kezdett, majd kevéssel azután, hogy behúzták a vészféket, kisiklott. A probléma forrása nagy valószínűséggel a pályafenntartó egység munkájának minőségére (illetve annak hiányára) vezethető vissza, a mozdonyvezetők – akik kisebb sérülésekkel megúszták az esetet – egyértelműen erre utaltak. Egy vasutas szerint a mozdonyvezetők nem lettek tájékoztatva a vonalon zajló felújításról.

A vonat Fatehpur falu mellett, a jelentések szerint 108 kilométer/óra sebességnél hagyta el a síneket, a szerelvény tizenkét kocsija harmonikaszerűen összecsuklott. A halottak mellett mintegy 250 sérült is van. Az utasok panaszkodtak a vasúttársaság és a hatóságok lassú reakciója miatt, azonban a falubeliek lelkes segítsége jelentősen enyhítette nehézségeiket.

Bár a balesetek egyébként sem ritkák a kiterjedt, de nem túl szervezett indiai vasúti hálózaton, a mostani baleset és a múlt heti busz-vonat ütközés nyomán a miniszterelnök teljes biztonsági felülvizsgálatot rendelt el a tartomány vasútvonalain. A két eset összesen száznál is több ember halálát okozta.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.