A Hyperion-sztori: új üdvöske Craiován

Biszak Ábel   ·   2014.01.07. 12:15
1467283_537904319633128_1345056891_n

A villamos motorvonatoknak valahogy sosem volt nagy sikerük keleti szomszédunknál. Ez a tény talán betudható annak, hogy Romániába viszonylag későn, csak az 1960-as években készült el az első villamosított vasúti pályaszakasz.

Az első megvalósult motorvonat-projektek az 1970-es években láttak napvilágot, kis szériában üzemeltek is, azonban a teljesen új fejlesztés gyermekbetegségeit nem sikerült kiküszöbölni, a sorozat rövid élet után a lángvágók áldozatává vált. 1990-ben újra előkerült a villamos motorvonat gondolata, viszont a '70-es projektet dolgozták át kissé, emiatt az alapkonstrukció megőrizte az előző sorozat hibáit, hiányosságait, így ezt prototípust is szétvágták a 2000-es években.

A Hyperion első látványterve, a Keleti pályaudvaron </br> Kattintsanak további képekért! </br> Forrás: Softronic Facebook-oldala

2006 és 2008 között a CFR személyszállító üzletága összesen 38 két- és háromrészes Z5300 és Z5100 típusú villamos motorvonatot vásárolt a SNCF-től, a honosítási munkálatokat a kolozsvári REMARUL 16 Februarie üzem végezte el. A vonatok az utasok körében nagy népszerűségnek örvendtek, minőségi ugrást jelentettek a rövid- és középtávú személyforgalomban. 2010-ben elkészült a szerelvények felújított prototípusa, ez légkondicionálót, GPS alapú utastájékoztató rendszert, és megújult, ergonomikus vezetőállást tartalmazott. A protót öt szerelvény követte, ezek még manapság is üzemben vannak. A 38 szerelvényből ma már csak nyolc van napi üzemben, a többi fővizsgára szorul, amit valószínűleg már nem végeznek el, mivel azbesztet találtak a kocsik oldalfalának és mennyezetének szigetelésében, ami az Európai Unión belül tiltott szigetelőanyag.

2012-ben a krajovai Softronic vasútijármű-gyárban merész vállalkozásba kezdtek: elővették az 1990-es terveket (a '70-es és a '90-es években készült motorvonatot is a szintén krajovai Electroputere gyártotta), és megalkottak egy teljesen új, részben alacsonypadlós, aszinkromotoros szerelvényt: a Hyperion nevet adták neki. Az első látványtervek érdekes módon a Keleti csarnokában láttatták az új csodát, ez vélhetően puszta véletlen. 2013-ra felgyorsult a vonat gyártása, a Softronic már képeket közölt a készülő járműszekrényről.

A kész motorvonat 2013 őszén

A teljes vonat 2013 év végére készült el, azóta a próbafutások folynak. A szerelvény négy részes, 160 kilométer per órás tempóra alkalmas, 180 ülőhellyel rendelkezik. A korszerű elvárásoknak megfelelően a vonat teljes hosszában konnektorok és vezeték nélküli internet áll az utasok rendelkezésére. Romániában elsőként ezen a szerelvényen kávéautomata is található, ez valószínűleg sikeres próbálkozás lesz.

Amennyiben a szerelvény sikeresen zárja a próbákat, úgy 2014 februárjában forgalomba áll a Softrans égisze alatt napi egy Krajova–Motru illetve Krajova–Bukarest vonatpárban. Reméljük, jól szerepel!

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek