A keménybőrű főkatona sem repülhet ingyen

iho/repülés   ·   2011.09.21. 17:24
CC-144-cimkep

Belpolitikai botrányt váltott ki, hogy az észak-amerikai állam fegyveres erőinek főparancsnoka a hadügyminiszter engedélyével ugyan, de magáncélra vette igénybe a légierő egy kis utasszállítóját.

Walt Natynczyk tábornok 2010-ben saját blogjában mesélte el, hogy lekéste charterjáratát, amely a családjához vitte volna St. Maartenre, ugyanis négy kanadai katona és egy újságíró búcsúztatásán kellett részt vennie, akiket Afganisztánban öltek meg.

A tábornok főnöke, Peter Mackay hadügyminiszter jóváhagyta, hogy a vezérkari főnök egy Challenger segítségével érje utol a családját, de az ügy végül eljutott egészen a miniszterelnökig, aki felvilágosította, hogy olyan esetekben, amikor a repülése akár érintőlegesen is privát célú, ő maga is kifizeti a normál repülőjegy és a különjárat költségei közti különbséget, úgyhogy a vezérkari főnöknek is komoly összegről kell csekket kiállítania. Sőt, hamarosan kiderült, hogy a miniszterelnök kifizetteti vele az összes ilyen utazását, ami azt jelenti, hogy a tábornok egymillió dollárt kell, hogy visszatérítsen 2008 óta a kormánygépes utazásaiért. A karibi kirándulás mellett ki kell fizetnie például egy repülést, amikor a kanadai hadsereg focicsapatának mérközésére utazott.

Walt Natynczyk az üggyel kapcsolatban azt mondja, munkaköri leírásában nemcsak a fegyveres erők feletti parancsnoki beosztás szerepel, hanem hogy ő legyen egyben a kanadai hadsereg fő promóciós képviselője egyben. "Ha téves az interpretációm, akkor visszafizetek mindent" - mondta, de hozzátette: "Úgy vélem, az utazásaim megfelelnek a vezérkari főnöki beosztásom felelősségének."

A kanadai AF VIP-Challengerek egyike

A tábornok azzal is érvelt, hogy a Challenger személyzeteknek mindenképp repülniük kellett volna, hogy megtartsák képzettségi szintjüket és teljesítsék az előírt repülési óraszámukat az adott géptípuson.

A kormányfő azonban erre úgy válaszolt, furcsa helyzet, hogy miközben köztudott, hogy a kanadai légierő pilótahiánnyal kűzd, más személyzetek üres gépekkel kell, hogy repkedjenek a gyakorlatban maradásuk érdekében. Valami itt nem stimmel - mondta a hadikiadások komoly lefaragásában eddig is élenjáró konzervatív miniszterelnök.

A dán légierő is használ ilyen típust

A vezérkari főnök a kormányfőtől távozóban úgy fogalmazott, hogy őt meglőtték Szarajevóban és Bagdadban, de "kemény a bőre", és szolgál tovább a mostani támadások ellenére is.

A kanadai légierőnek egyébként hat Challenger CC-144-ese van, négy VIP-konfigurációban repül, kettő pedig általános szállítógépként.

Kapcsolódó hírek