Már most elkelt a kiállítóhelyek java a jövő évi Innotransra
![_inno_trans_](https://iho.hu/storage/34283/_inno_trans_.jpg)
Erős a kiállítói érdeklődés, a kiállítóhelyek több mint 85 százaléka már foglalt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a nemzetközi színtéren folyamatos a lelkesedés a vasúti és mobilitási ágazat korszerű megoldásai iránt. Ismét megtartják az influencer fesztivált.
A világ vezető közlekedéstechnológiai szakvására, a fennállásának harmincadik évfordulójára készülő Innotrans 15. kiadása a Messe Berlin kiállítási területén 2026. szeptember 22–25. között lesz esedékes. A tavalyi expo több rekordot is felállított: a szervezők szerint az Innotrans 2024 kiállítótere volt a legnagyobb az 1996-os indulás óta: 200 ezer négyzetméter. A világraszóló eseményen összesen 2940 kiállító (ha annak idején jól számoltuk össze, ebből 22 volt a magyar) vett részt 59 országból, a szakmai és a nagyközönség 226 világpremiert láthatott, a 3500 méteres vasúti pályán 133 járművet mutattak be (lásd az innotrans.de fotóján). A látogatók 133 országból érkeztek, számuk meghaladta a 170 ezret.
Az InnoTrans 2024 új elérési módokat is elindított, a Vasúti Influencer Fesztiválon értékes kapcsolatokat jöttek létre például az influencer Enya és a youtuber Tom Thornton között, akik azóta közösen indítottak youtube-sorozatot, és magukat a közlekedési alágazat szerelmeseinek bemutatva pörgetik fel a vasút ázsióját. „Tartalmainkkal szeretnénk megmutatni, hogy a kalandoknak nem mindig feltétele egy hosszú és drága repülőút. Új sorozatunkban szinte elfeledett megállókat fedezünk fel, ez hihetetlenül szórakoztató, és nagyon örülünk a közösségünk növekvő támogatásának” – nyilatkozták.
Az influencerkedés a digitális közönség befolyásolásának, orientálásának innovatív, bevált eszköze – ezzel az Innotrans szervezői is a legmesszemenőbbekig tisztában vannak, ezért a jövő évi szakvásár ismét teret ad a kezdeményezésnek
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!