A reális szuperszonikus: sínen az Aerion

iho   ·   2018.10.27. 12:00
cim2

A koncepció végleges, következik a részletes és végleges tervezés, 2020-ra ez is lezárul, indul az első példány gyártása, a gép 2023-ban száll fel és 2025-re teljesíti a berepülési-engedélyeztetési programot: a jelek szerint sínen van és a legközelebb áll, illetve a legvilágosabban kijelölt az útja a megvalósításhoz. Eléggé valószínű, noha vannak versenytársai, hogy az Aerion lesz az a gép, amellyel újra beköszönt a polgári repülésben a hangsebesség feletti korszak.

Portálunk is többször foglalkozott a vállalkozással, amely a jelek szerint egyfajta óvatosan reális koncepció szerint alakította a gépet egyfelől viszonylag kicsivé, másfelől, ha lehet szuperszonikus tartományban ilyet mondani, viszonylag lassúvá. A tizenöt éve elbúcsúzott Concorde száz személy körüli kapacitással és kétszeres hangsebességgel repült, az Aerion AS2 viszont egy 10–12 személyes business jet lesz, kétféle sebesség-faktorban: a „SuperCruise”, vagyis a maximális utazósebesség  Mach 1,4, az úgynevezett „Boomless Cruise”, a hangrobbanás nélkül elérhető utazósebesség pedig Mach 1,1-1,2., előbbi mellett a hatótávolság 7780 kilométer, hangsebesség alatt tízezer kilométer óránként.

Vagyis a teljesítményadatok nem frenetikusak, de a gép egyik méltatója szerint ez az, ami a már ma is létező, rendelkezésre álló eszközökkel, különösebb technológiai ugrás és még plusz egy évtizednyi fejlesztés nélkül, gazdaságosan megvalósítható, mindamellett a gép bázisa lesz „nagyobb és gyorsabbb” Aerion-típusoknak is, hangzott el a tájékoztatón. A partnerek a munkában a Lockheed Martin és a General Electric, illetve friss bejelentés szerint az avionika „gazdája” a Honeywell lesz.

Érdekes volt a hajtómű kiválasztása, mint erről is beszámoltunk, az alap a világ jelenlegi legelterjedtebb konstrukciója, a Boeing 737-esek és a keskenytörzsű Airbusok szárnya alatt dolgozó CFM56.

Pontosabban, ennek nagynyomású fokozatához tervezték mindazt a módosítást, amellyel a GE Affinity fantázianevű szerkezet képes hangsebesség fölé gyorsítani a gépet, ugyanakkor képes eleget tenni a jövőben bevezetendő szigorúbb zaj- és kibocsájtási normáknak is. A General Electric hangsúlyozza: ötvenöt év óta ez az első, kifejezetten polgári célokra fejlesztett, hangsebesség feletti üzemre tervezett hajtómű.

Még ennek a hajtóműnek a bázisán lehetséges egy Mach 1,6-tal utazó nagyobb kabinos business jet vagy kis utasszállító megépítése: egy teljesen új hajtómű születése tenné lehetővé a Mach 1,8-as utasszállítót.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek