AA: mi lesz a repülőgép-megrendelésekkel?

iho/repülés   ·   2011.11.30. 17:04
nyito

A listaáron körülbelül 40 milliárd dolláros, 2011 júliusában véglegesített megrendelésállomány sorsáról a csődbíróság szakemberei, a Boeing és az AA jogászai fognak majd dönteni. A Boeing számára különösen érzékeny ez a téma, hiszen a 737MAX egyik legelső és legfontosabb megrendelője volt az American Airlines, 100 géppel.

Az American a még repülő, árukat már többször kitermelő, de magas üzemanyag-fogyasztású MD–80-asait, illetve 757-200-asainak egy részét váltaná fel az új, keskenytörzsű típusokkal. Ez komoly pénzügyi előnyökkel járna, hiszen a tető alá hozott szerződések alapján 5-10 évig a két gyártó tartja majd karban a gépeket. Így egyes becslések szerint 4-500 dolláros költségcsökkentés érhető el egyedül ezzel a területtel repült óránként. Ehhez lehet még hozzátenni az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás jótékony hatását. William Swelbar, a Massachusetts Institute of Technology elemzője szerint így egy-egy gépen akár havi 135 ezer dolláros megtakarítás is elérhető.

Leáldozik lassan a klasszikus formáknak – MD–83-as leszállás közben <br>(fotó: luftfahrt.net)

A hagyományos Airbus A320-család 130 gépes megrendelésénél az A319-eseket CFM 56-5B, míg az A321-eseket IAE V2500 hajtóművekkel rendelte meg az American Airlines. A légitársaság számításai szerint az MD–80-asokhoz képest az A319-esek 35 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak majd, míg az A321-esek 12-15 százalékkal kevesebbet kortyolnak a kerozinból a 757-200-asokhoz és a 767-200-asokhoz képest. Az A321neóból szintén 130 gépet rendelt meg a társaság, melyek a 757-eseket és a 767-eseket váltják majd fel. A Boeing szintén fele-fele üzletet kapott: 100 gépet rendeltek mind a már gyártott 737-800 asokból, mind a 737MAX-ből.

A321neo, American Airlines-színekben <br>(fotó: Airbus)

A típusváltás a légitársaságnál üzemeltetett 126 MD-82-est, 84 MD-83-ast, 122 757-200-ast és 15 767-200ER-t érint.

Az amerikai törvények értelmében a csődvédelem 18 hónapos időt ad arra, hogy a bajba került vállalat újraszervezze magát és megegyezzen hitelezőivel. Ennek megfelelően van idő a már élő repülőgép-megrendelések áttekintésére és a megrendelések módosítására is. Megfigyelők szerint azonban nem valószínű, hogy a hatékonyságot növelő, a működési költségeket csökkentő beszerzést a bíróság eltörölje. Főleg nem úgy, hogy a két gyártó komoly segítséget nyújtott az első 230 gép, azaz a teljes A319/A321-es és 737-800-as megrendelés pénzügyi finanszírozásához. Az Airbus és a Boeing lízingszerződése 13 milliárd dollár értékű. A Boeing 737MAX-megrendelés így is kilencmilliárd dollár értékű, melynek finanszírozási háttere egyelőre kérdéses, bár a gyártó még mindig igen bizakodó a szerződés teljesülését illetően. Hasonló értékben vár pénzügyi háttérre a A321neo-megrendelés is.

Kapcsolódó hírek