ANA 787: nem jött ki a futómű

iho/repülés   ·   2011.11.06. 21:38
ana_787_cim

Az All Nippon Airways ANA651-es járata a JA801A lajstromjelű 787-881-essel Tokióból tartott Okayamába november hatodikán. A gép helyi idő szerint reggel kilenc órakor kezdte meg a leszállást, de a műszerek azt jelezték: a futóművek nem rögzültek be a kinti helyzetben – hiányzott a „három zöld” a műszereken. A repülőgép megszakította a leszállást, majd a torony előtt lassan és alacsonyan elrepülve ellenőriztette a futóművek helyzetét.

Orrfutó kinn, főfutók behúzva <br>(fotó: flyteam.jp, mosochiku)

Mint a fényképen is látható, a normál futóműkezelő rendszerrel csak az orrfutó jött ki, a két főfutó nem. Miután a toronyból jelezték a helyzetet, a gép biztonságos magasságra emelkedett, majd ott a kiegészítő, elektromos futóműkezelő rendszert és persze a tárolt állapotban rögzítését elvesztő, a függőleges helyzetbe kizuhanó futóműveknél a gravitációt is felhasználva sikerült megfelelően rögzíteni a futóművet. A műszerek ekkor már jelezték, hogy minden rendben, s a gép ezután eseménymentesen leszállt. Az ANA654-es, Okayama–Tokió járatot egy Boeing 767-300-assal teljesítették. A JA810A lajstromjelű 787-es gépet jelenleg is vizsgálják.

A Boeing kompozitépítésű, technikai újdonságokkal bőven „megáldott” gépe mindössze  tíz napja teljesítette első kereskedelmi útját, egy speciális chartert a Tokió–Hongkong útvonalon. A gépet és a közben ugyancsak átadott második példányt az első időszakban menetrend szerint csak belföldi járatokon közlekedtetik, decemberre tervezik az első nemzetközi (Tokió–Peking) és januárra az első interkontinentális (Tokió–Frankfurt) járatot.

Kapcsolódó hírek