Autómentes nap Helsinkiben

iho/zöldút   ·   2011.09.28. 16:30
00

Az autómentes napokon szokásos programok (koncertek, filmvetítések) mellett árleszállítással kampányolt a Helsinki Közlekedési Szövetség, a HSL a közösségi közlekedés mellett: Helsinkiben vagy elővárosaiban használható egyzónás, 60 percig érvényes jegyek 2,5 helyett egy euróba kerültek, a 80 percig érvényes, többzónás jegyek pedig négy helyett két euróba.

Az autómentes nap reklámja egy háromtengelyes Ikarus E94-esen a főpályaudvarnál található buszállomáson

A plakáton lévő szöveg jelentése: egy euróért elveszi a kezed a kormányról, de értelmezhető úgy is, hogy kormányváltás egy euróért

A finn főváros és agglomerációja, azaz Helsinki, Vantaa, Espoo és Kauniainen összesen nagyjából egymillió lakosú. A HSL naponta 1,2 millió utast szállít, ennek az utasszámnak nagyjából a fele esik a buszközlekedésre, a maradékon a villamosok, a metró, az elővárosi vonatok és a suomenlinnai komp osztozik. A költségeket az utasok és az állam fele-fele arányban állja. A bliccelők aránya nagyjából 3,3 százalék, ágazatonként: elővárosi vonat öt százalék, metró négy százalék, villamos három százalék, busz egy százalék. Jövőre áll forgalomba az első hibrid busz a 24-es vonalon, ez a járat viszi ki a látogatókat a városközpontból a Seurasaari skanzenhez.

Hamarosan döntés születik a trolibuszhálózat visszaépítésére (az előző 1949-től 1985-ig üzemelt kisebb megszakításokkal). Folyamatosan fejlődik mind a villamos, mind a metró- és az elővárosi hálózat: 2012-től a 8-as villamos jár meghosszabbított útvonalon, miközben egy másik vonal hosszabbításán is dolgoznak. A metró nyugati hosszabbítását Espoo-ba 2015-ben adják át, a körvasutat, ami többek között a nemzetközi repülőteret köti majd össze a városközponttal, pedig 2014-ben. Ehhez az új járművek nagy része meg is érkezett, a nálunk is jól ismert Stadler Flirt motorvonatok fognak várni a vonalon.

Kapcsolódó hírek