Az elátkozott reptér: idén sem nyit Berlin Brandenburg

iho   ·   2017.01.25. 16:15
cim8

Repülőgépek fejlesztésével kapcsolatban sokszor adtunk hírt csúszásokról, legutóbb az MRJ esetéről, repülőterek esetében feltehetően most már mindenképp a berlini Brandenburg International lett a csúcstartó. 2006-ban kezdődtek a munkálatok, 2011 októberében kellett volna eredetileg átadni a német főváros új légikikötőjét, utoljára tavaly decemberben közölték, hogy a problémák nyolcvan százalékát sikerült megoldani és nincs akadálya az idei nyitásnak, most viszont ismét egy évnyi csúszást jelentettek be.

Az okok változatosak, az építkezés hőskorában olyan apróságok miatt kellett újratervezni a koncepciót, mint hogy az A380-asokhoz szükséges speciális, két vagy három utashíddal működő állóhelyeket kialakítsák, de kiderültek olyan apróságok is, mint hatvan kilométernyi hűtővezeték szigetelésének hibája. A fő probléma 2012 körül a repülőtér tűzvédelmi rendszerét érintette, rossz volt a riasztó és a tűzoltást vezérlő számítógépes hálózat, nem működött a füstelvezetés. Már-már megnyitották volna így is a hatalmas terminál-épületet, készültek a nagy népünnepélyre, de a hatóság nem fogadta el megoldásként, hogy reptéri alkalmazottak százai tanyázzanak az épület-komplexumban, akiknek az a feladatuk, hogy jelezzék, ha füstszagot éreznek...

A nagy nyitány tehát elmaradt, ehhez képest újabb problémákra derült fény, le kellett cserélni a kommunikációs rendszert, baj volt a világítás vezérlésével, az álmennyezet pedig nem bírta a füstelvezető és a kondirendszer súlyát. És még számtalan kisebb-nagyobb hiba akadályozta azt a tervet is, hogy csak a terminál északi részén, de részlegesen megindulhasson a forgalom. Ez egyébként viszonylag logikus lett volna, hiszen a Brandenburg nem más, mint plusz egy pálya és a gigantikus központi épület a most is működő egypályás Schönefeld déli oldalán, de végülis ez a szó szerinti félmegoldás is elmaradt.

Már 2015-ben is látható volt, hogy nem lesz könnyű tartani az akkor kijelölt 2017-es átadási célt, de mostanra kiderült, hogy – megintcsak a tűzbiztonsági előírások jegyében – 1200 ajtó működtetéséhez kell kicserélni a kábeleket. Ha ezek az ajtók nem működnek megfelelően, akkor riadó esetén nem lehet lokalizálni a tüzet. Ráadásul további gondokat jeleznek a tűzoltórendszer vezetékeivel és szórófejeivel kapcsolatban is. Innentől kezdve életbe lép az ötödik hivatalos halasztás, a 2018-as átadás lehet csak reális cél, de ki tudja, mi jön még közbe, mondják a szkeptikusabb megfigyelők.

A repteret első lépcsőben évi 27 millió utasra tervezték, az üzemelés késése elmaradása elsősorban a Lufthansa és főképp az AirBerlin számára jelent több mint kellemetlen veszteséget, és Schönefeld szűkössége miatt komoly nehézségeket.

A beruházás most már hat és fél milliárd eurónál tart, és nem is olyan lassan kúszik tovább, lassan eléri az eredeti összeg háromszorosát, és nem tudni, hogy még mennyit tesz ehhez hozzá a két leginkább érintett légitársaság követelése. A komplexum állagmegóvása is hatalmas összeget jelent, havi 16 millió eurót, amit az elátkozott reptéren nem tud ellensúlyozni a forgalmi bevétel. Február hetedikén nyilván erről is szó esik majd a BER testületi ülésén.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.