Az első kanadai 787-es, az első United 787-9-es

iho   ·   2014.05.21. 16:45
cim

Megérkezett Torontóba az Air Canada első Boeing 787-ese. A típusból – a jelenleg gyártásban lévő 8-as és a nyártól forgalomba álló hosszabb 9-es változatból – a kanadai nemzeti légitársaság összesen harminchét példányt rendelt, és a társaság elnökének megfogalmazása szerint „drámai javulást” remélnek az üzemeltetés gazdaságosságában, az üzemanyagfogyasztásban az új gépektől.

Az Air Canada korábbi bejelentése szerint a Dreamlinereket először a Toronto–Tel Aviv, majd a Toronto–Tokió Haneda járatokon vetik be majd,  a jelenleg repülő, húsz százalékkal nagyobb fogyasztású 767-esek illetve az egyes vonalakon túl nagy 777-esek helyett.

A légitársaság a Dreamlinert húsz business üléssel, huszonegy prémium-turista és kétszáztíz „sima” turista székezésben rendelte. Az Air Canada egyik vezetője egy interjúban elmondta: a társaság gazdasági sikereinek elsősorban a szélestörzsű flotta elavulása volt a gátja, ez vezetett piacvesztésre, amit a 787-esek belépésével remélnek visszafordítani, illetve a meglévő szekunder vonalakat a típus révén tudják majd profitábilisan működtetni.

Mindeközben Everettben kigördült a festőhangárból a hosszabb, 9-es változat újabb példánya a United színeiben. Az amerikai óriástársaság lesz az első üzemeltető, aki ezt a verziót a General Electric GEnx hajtóműveivel repüli, a gép ennek megfelelően először még részt vesz a nyárig befejezésre kerülő berepülési programban is. A United gépét kétszázötvenkét üléssel rendezik be, ebből negyvennyolc lesz a business, nyolcvannyolc az economy plus és száztizenhat az economy kategória. Az altípus nyitójáratát szeptemberre vagy októberre tervezik Los Angeles és Melbourne között. A United ebből a hosszabb törzsű Dreamlinerből huszonhat példányt rendel, és közülük kettőt vehet át még az idén.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek