Az új légikapcsolat: Rotterdam

iho   ·   2013.05.07. 17:30
cim

Újabb célállomással gazdagodott a budapesti repülőtér kínálata, miután a holland Transavia légitársaság Amszterdamból Rotterdamba helyezte át budapesti járatait – adja híról a Budapest Airport. A fehér törzsű, jellegzetes színes csíkokkal borított Boeing 737-es repülőgépek heti négyszer teszik meg az utat a magyar főváros és holland kikötőváros között. A Budapest Airport kínálatában még soha nem szerepelt Rotterdam, amelynek légikikötője egyben a holland főváros, Hága utasforgalmát is kiszolgálja.

Ezzel párhuzamosan a Transavia anyacége, a KLM napi négyre emelte amszterdami járatainak számát. Rotterdam és Budapest között hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek a légitársaság járatai, amelyeket a forgalmi igényektől függően 149 személyes Boeing 737-700-as, illetve 186 személyes 737-800-as típusú repülőgépek teljesítenek.

(fotók: Budapest Airport)

Budapestről ez az első alkalom, hogy Rotterdamba indulnak közvetlen repülőjáratok, ezzel együtt már három holland nagyváros érhető el a magyar utazók számára – a másik kettő Amszterdam és Eindhoven. Ezen felül Rotterdam repülőtere szolgálja ki a holland fővárost, Hágát is, így Dél-Hollandiában teljes a lefedettség a légi utasok számára. Az új járat további előnye, hogy Rotterdam a Transavia egyik legnagyobb bázisa, ahonnan számos csatlakozás érhető el.

A rotterdami járatköszöntő eseményen Ivo Steffens, a Transavia értékesítési vezetője elmondta: „Éppen egy éve indítottunk új járatot Budapestre Amszterdamból, ami magasan a várakozásainkon felül teljesített. A KLM sürítette amszterdami járatait, mi pedig egy új úticélt szerettünk volna kínálni a magyar és a holland utasok számára. Már most elmondhatom, hogy az új járat nagyon sikeres, a foglalási adatok nagyon ígéretesek, pedig a nyári szezon még csak most indul.”

„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a Transavia új lehetőségeket talált a magyar piacon, hiszen ez is azt mutatja, hogy Hollandia és Budapest térsége egyaránt vonzó célállomás a magyar és a holland turisták és üzleti utazók számára” – jelentette ki Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója. Hozzátette: „Tavaly évben közel 600 ezer légi utas fordult meg Magyarország és Hollandia között, ezért nagyon fontos, hogy ezeknek az utasoknak tovább tudjuk növelni a kínálatot, hiszen így maradhatunk versenyképesek.”

Rotterdam Hollandia második legnagyobb városa, egyben Európa legnagyobb tengeri kikötője. A tengeri hajózási központ mellett fontos vasúti-, közúti- és légi csomópont található itt, emiatt gyakran emlegetik Rotterdamot Európa kapujaként. Rotterdam városképe eltér a többi holland településtől, modern bevásárlóközpontok, irodaházak és felhőkarcolók emelkednek a belvárosban.

Mint arról az iho.repülés is beszámolt, a Transavia tavaly tavasszal indította első amszterdami járatát Budapestre, és már akkor lehetett tudni, hogy az Air France- KLM csoporthoz tartozó diszkont társaság fontos szerepet játszik majd a nagy társasági konglomerátum átalakításában, átvéve a KLM-től a rövid és középtávú járatok egy részét, különösen azokat, amelyek nem a legnagyobb bázisreptérről indulnak ki.

A Transavia 737-700-asokra és 800-asokra egységesítette flottáját, a gépek átlagéletkora alacsony, a kisebbik altípusból tíz, a nagyobból húsz példányt üzemeltet. Diszkont menetrend szerinti járatokon kívül chartereket is vállal és teljesít.

Kapcsolódó hírek