Az utóbbi évek legnagyobb keretösszege

iho   ·   2013.03.29. 14:19

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az utóbbi évek legnagyobb keretösszegét használhatja fel idén az Új Széchenyi Terv forrásaiból a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mellékúthálózat rekonstrukciójára. A közútkezelő összesen 9,6 milliárd forint támogatásból 86,6 kilométernyi erősen leromlott állapotú alsóbbrendű utat újít fel 2013-ban. A nyertes pályázók összesen több mint 114 milliárd forintot fordíthatnak az alsóbbrendű úthálózat megerősítésére és felújítására 2010 és 2013 között. A négy–öt számjegyű utak fejlesztése terén minden régióban sikerült elérni a közel 100 százalékos forráslekötést a jelenlegi programozási időszakban.

Idén országszerte jozzávetőlegesen 600 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjainak forrásaiból. A közútkezelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogató döntése nyomán a tavalyi érték háromszorosából, mintegy 87 milliárd forintból indíthat fejlesztéseket. A 2013 első félévében megkezdődő munkákat döntő részben még az év vége előtt befejezik.

A beruházások megvalósulásával nő a forgalombiztonság, könnyebben és gyorsabban elérhetővé válnak a kistérségi központok, csökkennek a környezeti károk. A sikeres projektzárások utáni években a közútkezelő és a Regionális Fejlesztési Ügynökségek kiemelt figyelemmel kísérik a felújított szakaszok állapotát, hogy a mellékutak tartósan kiváló minőségűek maradhassanak. A teljes körű felújítások általánosan tartalmazzák a burkolat megerősítését és szélesítését, a kopóréteg cseréjét, belterületi szakaszokon a vízelvezető árkok és buszöblök kiépítését, rekonstrukcióját, külterületi szakaszokon az árok-padka rendezését, tartós útburkolatjelek festését és az átereszek rendbehozatalát is.

A program Borsod-Abaúj-Zemplén megyei beruházásaiban megújul a Sajószöged–Hejőbába összekötő út 5, a Nyékládháza–Tiszacsege összekötő út 20,1, a Sajókaza–Aggtelek–Szin összekötő út 5,9, a Csokvaomány bekötőút 4,4, a Szikszó–Gagyvendégi összekötő út 21,2, a Csenyéte bekötőút 3,1, a Méra–Szemere–Büttös összekötő út 2, a Sárospatak–Alsóberecki összekötő út 5,3, a Bodroghalom–Tiszakarád összekötő út 2, a Sátoraljaújhely–Pácin–Zemplénagárd összekötő út másfél, az Irota bekötőút 2,3, az Edelény–Felsőzsolca összekötő út 5,9 és a Cigánd–Pácin összekötő út 7,9 kilométeres szakasza. A tavaszi hónapokban folyamatosan indulnak hasonló fejlesztések az ország más részein is.

Kapcsolódó hírek