Bajban az európai hagyományos légitársaságok

iho   ·   2013.08.28. 11:00
cim1

Több az utas, mégis kevesebb a társaságok profitja: így lehet összefoglalni az Association of European Airlines, Európai Légitársaságok Szövetsége első féléves adatait (pdf), amelyeket az AEA szerkesztőségünknek is megküldött körlevelében közölt.

A hagyományos légitársaságokat tömörítő szervezet tagvállalatai 1,7 százalékkal tudták megemelni az utasszámot, 2,9 millióra a tavalyi év első feléhez képest. Ugyan ez az adatok közt nem szerepel, de jó tudni, hogy az arány jóval alatta marad a globális növekedési rátának. A hosszú távú forgalom 3, a közepes és rövid járatok teljesítménye 3,2 százalékkal emelkedett, utóbbi hálózatba beletartoznak az Európán belüli járatokon túl a közel-keleti és az észak-afrikai desztinációk is.

Idén kiderül, sikeresek voltak-e a költségcsökkentő programok, például az Air France/KLM csoportnál

Ugyanakkor nem változtak azok a nehézségek, amelyek a hagyományos társaságok profittermelő képességét akadályozzák, fogalmaz a közlemény, hozzátéve: 2013 ebből a szempontból sorsdöntő évnek ígérkezik, ki kell derüljön, vajon a társaságok költségcsökkentő intézkedései, a forgalom növekedése és a kapacitást érintő változások (magyarán a kapacitások visszafogása) meghozzák-e a várt eredményeket.

A kapacitáscsökkentés jellemző adata, hogy az európai hagyományos légitársaságok menetrend szerinti üléskilométer-kiajánlásai mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek, ennek következtében viszont igen szépen javult a járatok átlagos kihasználtsága, 78,8 százalékra.

A reptérfejlesztések európai támogatásának visszafogása elsősorban a nagy társaságok, például a Lufthansa számára okoznak gondokat

Az elmúlt évek trendjének megfelelően az AEA ismét a teherszállítási teljesítmény kismértékű csökkenéséről számol be, a 0,2 százalékos mínusz ugyanakkor a korábbi időszak adataihoz képest már kismértékű javulást jelent.

Végül a szervezet ismét felhívja az európai politikacsinálók figyelmét arra, a kontinens hagyományos légitársaságai létfontosságú szerepet játszanak a gazdasági életben, nemcsak az üzleti kapcsolatok fenntartásában, hanem mert ezek a légitársaságok négyszer annyi munkahelyet tartanak fenn, mint más hasonló vállalatok más kontinensen. Az AEA folytatja a nyomásgyakorlást az európai politikusokra, annak érdekében, hogy teremtsék meg a megfelelő körülményeket az európai légitársaságok növekedése és versenyképessége számára, hangzik a közlemény, elég kemény utalással a jövőre esedékes európai parlamenti választásokra.

Az Ibéria példája mutatja legtisztábban, milyen sors fenyegeti  Európa hagyományos légitársaságait

Mint arról mi is beszámoltunk, a szövetség és általában az európai hagyományos légitársaságok a reptérfejlesztések elmaradásával, az Egységes Európai Égbolt programjának megrekedésével, a légiközlekedés megfelelő koncepciójának hiányával és fontossága el nem ismerésével, valamint a sokszor hátrányos uniós szabályozással is magyarázzák, hogy a kontinens légiközlekedése a versenytársakhoz képest nem fejlődik, annak ellenére, hogy maga az európai gazdaság már újra a növekedés jeleit mutatja.

Kapcsolódó hírek