Bakaháló újratöltve

iho/vasút   ·   2016.07.24. 11:15
zenevonat020

A vasúti kocsikat a QuaBLA-modell tulajdonosa, Börcs László szakkommentálásával mutatjuk be, amelyet a társaság legfrissebb hírlevelében is elolvashatnak.

A zenevonat 2. – Varga László emlékére

„A 2015. decemberi első megjelenés után most másik pályaszám-variációval lepjük meg a modellgyűjtőket ebből a jellegzetes háború utáni vasúti járműből.

Németországban a korábban kéttengelyes tehervagonok átalakításával készült szükség-személyvagonok sikerén felbuzdulva, 1944 második felében, sérült gyorsvonati vagonok alvázait, és forgóvázait felhasználva hatvanhárom MC4i-44 négytengelyes szükség-személyvagont építettek. Egyes – meg nem erősített – források százra teszik az elkészült vagonok számát.

Nagykanizsa, 1948. február 20. (fotó: QuaBLA-hírlevél/MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány engedélyével)

A vagonok különleges látványt nyújtanak, mert jellegükben erősen dominál a tehervagon eredet. Bár a keresztgerendákkal megerősített faburkolatra ablakokat vágtak az összkép, mégis jellegzetesen teherkocsit mutat. Eleinte a vagon két változatban készült, fekvőhelyes és normál fapados kivitelben. Mindkettőre jellemző, hogy rendkívül spártai berendezéssel gyártották le a teljes sorozatot. A kocsikkal eleinte a frontról szabadságra utazó katonákat szállították.

Innét fakad a vagonok beceneve is: Landserschlafwagen, amit magyarra „bakahálónak” fordíthatunk. A háború vége a legkülönbözőbb országokban érte az éppen maradt vagonokat. Egy közülük teljes épségben Magyarországon maradt és rövid időn belül a MÁV állományába került. Nagyon hamar megfelelő feladatot is találtak a számára.

Az első kiadás óta a MÁV Szimfonikusok rengeteg képanyaggal, és információval segítették munkánkat. Ekkor derült ki, hogy két hálókocsi volt forgalomban.

A MÁV Szimfonikus Zenekart 1945. május 1-jén alapította Varga László, a MÁV akkori elnök-vezérigazgatója. A zenekar megalapításával a zenén keresztül kívánta a kultúrát a tömegekhez eljuttatni, akiknek egyébként nem lett volna lehetőségük egy koncertet meglátogatni. Szükség is volt erre a kezdeményezésre, mert az emberek legalább a koncertek idejére elfeledkezhettek az alig véget ért háború borzalmairól és jelenük nélkülözéseiről. Varga László utasítására – egyéb használható vagon híján – az egykori „baka-hálót” varázsolták rövid idő alatt a lehetőségekhez képest kényelmes hálókocsivá, ami az akár több napos utakon is megfelelő szállást nyújtott a zenészeknek.

Az első útra, a zenekar alapításának évfordulóján, 1946. május elsején került sor, és a körutak egészen 1948 tavaszáig folytatódtak, amikortól a zenekar koncertjeinek már az újjáépített Zeneakadémia adott otthont. A kultúra szélesebb tömegekhez való eljuttatásán kívül komoly politikai propaganda üzenetet is hordozott, amelyet a vagon oldalán olvasható felirat illetve a szakszervezeti jelvény támaszt alá. A vagont, miután már hálókocsiként már nem volt rá igény, mozgó kiállító teremmé építették át, amelyben főleg a kortárs festményeket, szobrokat és más művészi alkotásokat mutattak be.

Így a vagon továbbra is a kultúra szolgálatában maradt.

Katalógusszám: 24170, pályaszám: 170, korszak: II.(–III.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek