Bátor Szeged: egy hétvége csupa-csupa repüléssel!

iho   ·   2018.09.13. 08:15
cim

Szeged a bátor. Három, gyakorlatilag két és fél nap a repülés jegyében: ehhez príma szervezés és remek programok kellenek, és a jelek szerint a déli végeken már nem először sikerül a kettőt összehozni. A mostani hétvége is pompásnak ígérkezik, lássuk csak, vázlatosan.

A péntek délután az érkezéseké, megjön Budaörsről a Goldtimer Li-2-ese, Tökölről az immár magyar lajstromjellel büszkélkedő Delfin, és beköszön az idei szegedi program egyik sztárcsapata, a Baltic Bees. Hat gép, hat tapasztalt pilóta remek köteléke az ismert, sajnos ma már hazai színekben nem repülő L-39 Albatrosszal. Ez a kétüléses sugárhajtású kiképzőgép, a cseh Aero Vodochody terméke a magyar légierőtől kikopott, miközben a világon számos helyen sok példányban használják, a Baltikum felől, Rigából érkező csapat tíz év alatt az európai airshow-k élvonalbeli csapatává nőtte ki magát, látványosan darázs-méhecske festésű gépeivel. Ők pénteken még csak „beköszönnek”, egyébként Kecskeméten állomásoznak a hétvégén.

Megérkezik Kiskunlacháza felől a mai hazai repülőnapok egyik sztárja, Imreh Lajos és az ő különleges kiképzésű, festésű és különleges repülést bemutató Mi-2-es helikoptere, és ugyancsak pénteken láthatunk majd kellemes műrepüléseket is vitorlázógéppel, illetve egy német bajnok Martin Graf jóvoltából motoros változatban is – egy aranyos kis kétfedelű, a Christen Eagle pörgését-forgását láthatjuk majd tőle. Repülnek siklóernyősök és sárkányosok.

Napnyugta felé a repülőtér, mint a korábbi alkalmakkor, ezúttal is a legtestesebb résztvevőké: ismét itt repülnek a Közép-Európai Hőlégballon Kupa résztvevői. Érdemes drukkolni, legyen a lufiknak megfelelő az idő, mert ha minden jól megy, akár harminc nagy ballon beérkezését is láthatjuk, ráadásul alkonyatkor különösen szép, ahogy a gázégő bevilágítja belülről a ballonokat. Ki ne hagyjam, már ekkor is lehet éjszakai sétarepüléseken részt venni a város fölött.

A szombat kora reggeli órákban is várható a ballonosok repülése, kitelepülnek a repülőmodellezők, beérkezik a mentők EC-135-ös helikoptere, és ez a délelőtt lesz a Baltic Bees igazi bemutatkozásának, bemutatójának az ideje. Rajtuk kívül repül egy sokkal lassabb és csendesebb, de ugyancsak szépen festő közelék, a Hajdú-Apolló csapat és az ő Apollo Fox apróságai. Láthatunk egy különleges mezőgazdasági gépet, a Turbo Cmelakot, ugyanez lesz a vontatógépe a kecses légibalett végigtáncolásához Hásfalvi Pál vitorlázó műrepülésének.

Következik ismét egy Európa-szerte ismert és népszerű kötelék, a Flying Bulls: cseh pilóták, korábban Z-50-esekkel repültek, mostani gépük a jóval nagyobb teljesítményű XtremeAir XA42. A hazai Rózsavölgyi Air bemutatója egy helikopter, egy Jak-52-es és két Piper Seneca közös repülése lesz, majd következik egy igazi nagy meglepetés, ami a programban csak úgy szerepel: Neville Ferreira műrepülése. Node a dél-afrikai pilóta a még a nagyközönségnek a levegőben be nem mutatott új magyar unlimited műrepülőgéppel repül, és tegyük hozzá: a Genevation Kft. GenPro típusú madara volt az egyik gépe a néhány napja a romániai Európa-bajnokságon csapatban harmadik magyar válogatottnak is.

Egészen másfajta klasszikus műrepülést mutat majd be az L-29-es Delfin, majd következik Imreh Lujó a Mi-2-essel és ismét láthatjuk a Balti Méheket a légtérben. Utánuk Tóth Ferenc vitorlázó műrepülő ászunk következik, aki néhány hete sokadszor lett újra összetett világbajnoka ennek a sportágnak. Ismét repülnek a Repülő Bikák, aztán a Li-2-es, amely nyilván reggel óta szorgosan hordozgatta az utasokat, most szintén bemutatót repül majd. Sárkányosok, siklórepülők után a napot ismét a hőlégballonok zárják...

Vasárnap az egyik legérdekesebb bemutatóra a modellezőktől számíthatunk, aki reptetnek dugattyús, elektromos motorokkal meghajtott, sőt, sugárhajtóművel felszerelt szerkezeteket. Egy érdekes mozzanat: Rubik Ernő egyik korai konstrukciója, az Esztergomban helyreállított Vöcsök vitorlázógép lesz a levegőben, majd a slusszpoén: Besenyei Péter műrepülő ászunk repül egy szokásosan nagyot, majd, beszélget, autogramot oszt, szóval: találkozik a közönséggel.

A közönséggel, amelynek tehát mindhárom nap lesz bőven látnivalója a levegőben és persze sok érdekesség lesz a földön is. Szeged várja a látogatókat, és persze várja a remek programhoz méltó jó időt.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek