Bérvita az Air France-nál: kikerülik az érdekvédelmet

iho/repülés   ·   2018.04.23. 16:15
af_bervita0

Egy hosszú bércsata újabb állomásához érkeztek a fele, amikor az április 20-án délre meghatározott időpontig nem került rá a szakszervezeti megbízottak kézjegye a dokumentumra. A vállalat április 16-án bejelentett ajánlata négy év alatt hét százalék volt. A következő lépésben már a dolgozókat kérdezik meg az ajánlat elfogadásáról. Ezt elektronikus úton oldják meg. A munkatársak április 26-ától május elejéig szavazhatnak majd a felajánlott béremelés elutasításáról vagy elfogadásától.

Jean-Marc Janaillac most már közvetlenül a munkatársait kérdezi

Jean-Marc Janaillac, az Air France igazgatója kijelentette: a légitársaságnak „túl kell jutni ezen az akadályon”. Mint hozzátette, szembe kell nézni a jelenlegi súlyos helyzettel, hiszen a vállalat jövője is veszélybe kerülhet. Ezért döntöttek úgy, közvetlenül a munkatársakhoz fordulnak, akik az elmúlt években is elkötelezetten dolgoztak az Air France versenyképességének javításán.

Ez persze inkább udvarias formula volt: csak február 22. óta kilenc nap sztrájkoltak a társaságnál, legalább 220 millió eurós költséget okozva a cégnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek