British bonyodalmak, leépítés, búcsú a Jumbóktól

iho   ·   2020.06.21. 12:00
cim2
Hivatalos és biztos hírek nincsenek, de a jelek szerint a brit nemzeti légitársaság nagyon nem lesz ugyanaz, mint a járvány előtt. Egy héttel korábban még „csak” a BA pilótáinak sorsáról volt szó, a kiszivárgott hír szerint a társaság mind a 4300 pilótáját kirúgja, majd „valamennyit” visszaalkalmaz, de megváltozott feltételek között, egyéni szerződésekkel. A brit pilótaszövetség, a BALPA élesen tiltakozott a terv ellen, míg a légitársaság vezetése szerint a nehéz helyzethez képest éppenséggel arról van szó, hogy sikerüljön megtartani álláshelyeket.

A leépítésekkel kapcsolatos, a cégvezetés és a szakszervezetek között zajló tárgyalások lezárásának határideje június 15. volt, de cikkünk megírásakor eredményről nem tudni, viszont ennél is keményebbek az átalakítás hírei, amelyek már nemcsak a pilótákról, hanem a légitársaság teljes állományáról szólnak, mind a 42 ezer főnyi alkalmazott leépítéséről majd kétharmaduk visszavételéről, rosszabb feltételek mellett kötött új szerződéssel. Vagyis mintegy 12 ezren végleg távozni kényszerülnek a Britishtől, utóbbi számot már április végén jelezte a társaság, de a teljes alkalmazotti kör kiléptetéséről majd szerződéses alkalmazásáról akkor még nem volt szó.

(fotók: British Airways)

Különösen élénk a találgatás a kabinszemélyzet helyzetéről, őket a társaság információk szerint 24 ezer fontnyi éves jövedelemmel alkalmazná újra, ami a tapasztaltabb, a seniority listán előbb tartó légiutaskísérők esetében akár 50–75 százalékos csökkenést jelentene. Ez az a jövedelmi kategória, amit az elmúlt években az újonnan belépetteknek tudott fizetni a társaság. A cégvezetés két napja emelt az ajánlatán, a kabinszemélyzeteknek egységesen évi 28 ezret, a vezető utaskísérőknek 39 ezret adna, ha hajlandók aláírni az új szerződéseket.

A lehetséges érintettek egyike szerint valójában nem a koronavírus-járvány okozta bajokról van szó, hanem a társaság általános szerkezeti-szervezeti gondjairól, aminek következményeit most a COVID-helyzet örvén akarja a vezetés kivédeni az alkalmazottak kárára. A konfliktusba politikusok is beleszóltak, a parlamenti képviselők egyike a társaság eljárását „Britannia elárulásaként” minősítette.

Azok viszont, akik megértéssel fogadják a BA felől érkező híreket, arra emlékeztetnek, hogy más légitársaságok is hasonló helyzetben vannak és hasonlóan kénytelenek leépíteni, például az EasyJet alkalmazottai 30 százalékát, 4500 embert, az Emirates pedig a 70 ezres létszám szintén egyharmadát bocsátja el.

Egy másik, szomorú történet: a BA vezetése szerint átmeneti intézkedésről van szó, ami alakulhat később, de egy belső körökből kiszivárgott értesülés szerint végleges, hogy a tervezettnél három évvel korábban, már most eltávoznak a flottából a British 747-esei. A cég azt is jelezte, hogy mostantól megszüntet mindenfajta képzést a típusra. A típus leállítása mintegy hatszáz pilótát érint.

Az ikonikus óriásgép sorsa más légicégeknél is megpecsételődött, és nem is feltétlenül a járvány következtében, hanem mert a magas üzemanyagárak és a bizonytalan gazdasági helyzet miatt az előny a majdnem hasonló kapacitással repülő, nagy hatótávolságú, de kéthajtóműves gépeké, így van ez, mint többször megírtuk, az A380-as esetében is, de az IAG csoporton belül is például kisorolják az Iberia ugyancsak négyhajtóműves A340-eseit.

A British huszonnyolc Boeing 747-ese közül tizenhetet már a járvány kitörésekor leparkoltak, de a mostani adatok szerint már csak négy aktív. Érdekes, a Lufthansa felőli hírek szerint a német társaság 747-esei egy részét mindenképp meg akarja tartani: a magyarázat, hogy Jumbo és Jumbo között is nagy lehet a különbség, a British Airways a típus 400-as, a kilencvenes évek elejére kifejlesztett változatát repüli, a Lufthansa gépeinek egy része a jóval modernebb, alacsonyabb fogyasztású hajtóművekkel szerelt, gazdaságosabban üzemeltethető 747-8-as variáns.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek