BUD: a Telex állít, a szakminisztérium cáfol

iho/repülés   ·   2023.11.27. 09:00
01_bud_eros_osz2023

A Telex szerint péntekig ki kellene fizetnie az államnak a Budapest Airport 51 százalékáért járó hatalmas összeget. A lap szerint ezt csak hitelfelvétellel tudja megtenni az állam. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium visszautasítja az állításokat.

Megalapozatlan és hamisnak nevezte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Budapest Airport visszavásárlása kapcsán a magyar sajtóban vasárnap megjelent információkat, cáfolva, hogy az ügyletben december elsejéig fizetési kötelezettsége lenne a magyar államnak. Az MTI-hez eljuttatott közleményben a „hamis és ártó szándékú hírekre” reagálva azt írták, a hamis felvetések komolyan ártanak a magyar érdekek sikeres képviseletében.

A minisztérium tájékoztatása szerint a reptér visszavásárlásával kapcsolatos tárgyalások „ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között”. Az előzetes megállapodásnak megfelelően a felek nem kívánnak több információt megosztani annak érdekében, hogy az üzleti érdekek ne sérüljenek, a tárgyalások zavartalanok maradhassanak és sikeresen zárulhassanak – áll a közleményben.

Miért akadt ki a GFM?

Azért, mert megjelent a Telexen, hogy a magyar állam a világ legnagyobb reptérüzemeltetőjével, a francia Vinci Airports-szal szeretné megvenni a Budapest Airportot: az állam ötvenegy százalékot, a Vinci negyvenkilenc százalékot vinne, de a menedzsmentjogokat is birtokolná, vagyis a társaságot a franciák irányítanák.

Ennek kapcsán a Telex feltesz három „kínzó kérdést”?

  • „Miért olyan fontos, hogy német, vagy kanadai (mint az elmúlt időszakban) menedzserek helyett franciák (mint az áhított jövőben) irányítsák a budapesti repteret, megér ez eurószázmilliókat, milliárdokat?
  • ha korábban volt nemzetbiztonsági kockázata annak, hogy a VIG nevű biztosító nagyobb részesedést szerezzen az egykori Aegonban, a mai Alfában, akkor ez, amikor a kormánynak kell a pénz, már nem kockázat?
  • Hová illant a magyar állam hazai tulajdonnal kapcsolatos elképzelése a biztosítói szektorban?”

Egy biztos, nem tudjuk, valójában mennyibe kerül az ötvenegy százalék. A Telex azt írja „ha esetleg publikus lesz majd a reptér vételára, ahogy egyik forrásunk fogalmazott, az 1 milliárd euró is lehet sok, és a 3 milliárd euró is lehet kevés, attól függ, hogy mennyi hitellel megy tovább a cég. A Budapest Airport Zrt. kötelezettségei tavaly év végén 615 milliárd forintra rúgtak az Opten szerint.”

A Telex említ egy dátumot is, december 1-jét, addig elő kell teremteni a reptérhez a pénzt. Ám azt enm írják le egyértelműen, miért kell péntekig megtörténnie a reptéri ügylet pénzügyi rendezésének.

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek