Már Kuvaitba is repülhetünk Budapestről
A Jazeera Airways közvetlen járata heti kétszer közlekedik a Liszt Ferenc repülőtér és Kuvaitváros között, mely a hetedik, Budapestről elérhető közel-keleti úticél.
A Jazeera Airways közvetlen járata heti kétszer közlekedik a Liszt Ferenc repülőtér és Kuvaitváros között, mely a hetedik, Budapestről elérhető közel-keleti úticél.
Nem a jelenlegi vasúti hálózattal párhuzamos vonalat építenének, hanem egy, a jelenlegi hálózatba illeszkedőt.
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét.
A moduláris integrált remote toronyirányítási rendszer (mirTWR) nemcsak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér biztonságos és hatékony működését támogatja, hanem a jövőben további, akár kisebb vidéki repülőterek kiszolgálására is alkalmassá tehető.
Tartósan felfelé ívelő pályára állt a BUD: amíg januárban kishíján 1 millió 300 ezer, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1 millió 200 ezer, addig márciusban már 1 millió 468 ezer 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Lengyelország nemzeti légitársasága a nagy hatótávolságú utasszállító repülőgépeket fejlesztési koncepciójának megfelelően az új interkontinentális desztinációkon kívánja üzemeltetni.
A közvetlen járatok júliustól indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
Komoly pénzügyi sikert ért el tavaly a lengyel nemzeti légitársaság. Március végétől viszont nem repülik a BUD-ról Szöult.
Harmadik alkalommal adták át az Év Logisztikai Fejlesztése Díjat.
Február 20-án elkezdődik a 2. terminálhoz vezető híd, valamint az épület előtti, ki- és beszállásra használt terület megújítása.
A két új úti cél a téli menetrendben, 2025 októberétől csatlakozik a légitársaság által jelenleg üzemeltetett manchesteri, birminghami és Leeds Bradford-i összeköttetésekhez.
Októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi növekedése volt a legerősebb Európában, az év végére az utasszám meghaladja a 17 millió főt. A repülőtér-üzemeltető a jövőben is robosztus emelkedésre számít ezen a téren, ezért a tulajdonosok és a vállalat vezetősége megkezdte a harmadik terminál építésének előkészítését.
Karácsonyi fényekbe öltözve várja a légiutasokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A Budapest Airport arra kéri őket, indulás előtt tájékozódjanak arról, hogy melyek azok a tiltott eszközök, amelyeket nem lehet a kézipoggyászban vagy a feladott poggyászban szállítani.
Ezen kívül a téli menetrendben Genovába, Gran Canariára, Salernóba, és Marrákesbe is indul közvetlen járat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
A magyar fővárosba tartó nemzetközi repülőjárat az első olyan cargo útvonal Európába, amit az SF Airlines Hszincsiang tartományból indít.