légiközlekedés
Skytrax 2016: újra, negyedszer az Emirates a legjobb
Az Emirates kapta A világ legjobb légitársasága címet a Skytrax World Airline 2016 díjátadón. Emellett – rekordteljesítményként, sorban a tizenkettedik alkalommal – A Legjobb fedélzeti szórakoztatás, valamint A legjobb közel-keleti légitársaság elismerést is a légitársaság kapta.
Ahol nem számít a menetrend: az El Al a legpontatlanabb légitársaság
Egy légiközlekedéssel foglalkozó honlap szerint az izraeli El Al a legpontatlanabb légitársaság. A cég vezetése szerint a pilóták tehetnek, akik átlag hétmillió forintot keresnek havonta.
Utasforgalom: csökkent az Air France-KLM, és a Lufthansa, nőtt az IAG
Eltérően teljesítettek júniusban Európa legnagyobb hálózatos légitársasági csoportjai.
Farnborough: az üzlet az első, a néző csak másodlagos
Volt persze „légishow” is, de minden a pénzről, a kötendő üzletekről szól. Idén a negatív szenzációk szóltak igazán nagyot.
Airbus: húsz év és megduplázódik a világ légiflottája
A légiközlekedés növekedése több, mint félmillió újonnan kiképzett pilótát igényel, hiszen 33 ezer új repülőgép áll forgalomba 5000 milliárd dollár értékben a következő húsz évben. Tíz éven belül a kínai belföldi piac lesz a legnagyobb. Csaknem megduplázódik a legnagyobb légiközlekedési csomópontok száma: jóslatok az Airbustól.
Pratt & Withney hajtja a Wizz következő kétszáz gépét
A reduktoros turbólégcsavaros hajtóműre esett a választás a száztíz Airbus A321neo és a légitársaság vételi joga alá tartozó kilencven repülőgép számára.
Farnborough 2016: nyitónap videókban
A szó, illetve a kép a videóké: így kezdődött a 2016-os air show.
Moszkvából közvetlenül a Balatonra
Másfél éves szünet után újra közlekednek menetrend szerinti légi járatok a sármelléki repülőtér és Moszkva között; az első gépet novemberig még tizenhét járat követi.
Úszó repülőterek: csak álom, vagy lehet valóság is?
A repterek általában nagy kiterjedésűek, a légiközlekedést leginkább igénylő helyeken (szigetek, nagyvárosok) nem sok ilyen szabad terület van. Az ötlet régóta él: irány a tenger!